Juhos István Országos Bajnok!


A Surman Box Club-os Juhos István, legyőzhetetlen volt az országos bajnokságon!

2017. október 25. és 28. között került megrendezésre Egerben, a junior korú fiúk ökölvívó országos bajnoksága. 54 egyesület 137 ökölvívója küzdhetett meg a 13 darab első helyért, a különböző súlycsoportokban.

A Surman Box Clubot három fiatal képviselte. 52Kg-ban Simonka Rajmund, 60kg-ban Antóni Antal, és 80kg-ban Juhos István. A versenyre Surman Zoltán és Antóni Antal edzők kísérték a versenyzőket.

Rajmund, sajnos nem tudta hozni a súlycsoportját, ezért egy neki nagyobb súlycsoportban indult, ez volt az 52kg. Itt nemhogy magasságbeli, de súly hátránya is volt ellenfeleivel szemben. Ő is, mint Antóni Antal a saját súlycsoportjában, a nehezebb ágra kerültek és azonnal a súlycsoportjuk kiemelt versenyzőivel találkoztak. Rajmi a hajdúsámsoni Harang Imre Sportegyesület versenyzőjével Kanalas Dániellel mérkőzött meg. Az első menetben a közel egy fejjel magasabb ellenfél ellen nehezen találta az ellenszert, de a szünetet követően az edzők utasítására taktikát váltott, ami igen sikeresnek bizonyult. A második és harmadik menetben szinte leiskolázta ellenfelét a gyors elmozgások után indított visszatámadásokkal és ennek köszönhetően pontozással győzte le esélyesebb ellenfelét, így jutott a legjobb nyolc közé. Itt egy újabb nehéz mérkőzés várt rá, amelyen a későbbi győztes kaposvári Lakatos Zsolttal mérkőzött meg ahol egy szoros mérkőzésen maradt alul, így az 5. helyen zárta az bajnokságot.

Ifj. Antóni Antal esetében a kiemeléssel számoltunk, hiszen súlycsoportjának az élvonalába tartozik, de érdekes módon nem került kiemelésre. Már az első körben a 16 között az első számú kiemelttel kellett megküzdenie, az oroszlányi Rácz Krisztoferrel. Rendkívül erős "csatát" hozott ez a találkozó is, de Antóni végig fölényesen bokszolt. Minden menetet hozott, még ha szorosan is. Így a végén az ő keze lendült a magasba és jutott a legjobb 8 közé sokak meglepődésére. Másnap azzal a Budai Attilával kellett megküzdenie, akitől sajnos még ha szorosan is, de sajnos kikapott már két alkalommal, de mivel előző napon nagyon jól ment Antóninak a bunyó, így teljesen győzelmi eséllyel számoltunk és nem titkoltan a bajnokság végső győzelmével is számoltunk. Az első menetben mind a két fiú kiadott magából mindent. A KSI-ből az MTK-ba igazoló Budai, a menet második felében láthatóan lelassult és ezt versenyzőnk jól használta ki. A második menettől versenyzőnk teljesítménye is, az egyik pillanatról a másikra visszaesett, amely sajnos már nem először fordul elő, és ezzel minden képpen foglalkoznunk kell a jövőben, amely azt jelenti, hogy a későbbiekben orvosi vizsgálatokon fog átesni, hogy ennek a problémának az okát kideríthessük. Ennek ellenére azt gondolom, hogy teljesítménye alapján tovább kellett volna jutnia, de sajnos a bírók 3:2 arányban a budapesti fiút juttatták tovább. Sajnos Antóni, így a 8. helyen zárta a bajnokságot.

80kg-os súlyban esélyesként indult Juhos István, mivel ő az első számú válogatott ebben a súlycsoportban. Bíztunk benne, hogy ennek megfelelően meg is nyerheti a bajnokságot, hiszen az ország határain belül, már évek óta nem talál legyőzőre. Pisti tavaly és idén is megnyerte a Diák Olimpiát és mindkét évben részt vett a korosztályos Európa bajnokságon, ahol tavaly az 5. pontszerző helyen végzett, de idén sajnos ez elmaradt. Tavalyi évben sajnos az országoson egy kisebb baleset miatt nem indulhatott, így most mindent megtettünk annak érdekében, hogy jó formában léphessen kötelek közé. Pisti az eredményeinek megfelelően az első számú kiemelt volt súlycsoportjában. Az első napon nem kellett mérkőznie, de azt tapasztaltuk, hogy versenyzőnk magasságbeli és súly hátrányban volt ellenfeleihez képes. Ennek oka nem más, mint az, hogy egyesületünknél nagyon fontosnak tartjuk, hogy az utánpótláskorú gyerekek nem fogyaszthatnak, hanem az átlagos súlyuk körüli súlycsoportban indulnak. Versenyzőnk ebben az esetben a 78-79kg-jával a 75-80kg közötti súlycsoportban versenyez, így akik nagyobb súlyból fogynak vissza, azok lényegesen erősebb fizikummal rendelkeznek. Pistit az ilyen "apróságok" nem zavarják és mindig győzelmi szándékkal lép kötelek közé. Első ellenfele a nyolc között a szolnoki Papp Tamás volt, akit a harmadik menetben döntőfölénnyel vert. A döntőbe jutásért Tímár Gergő a budapesti Vasas versenyzője próbálta megállítani, de neki sem sikerült és Pisti egyhangú, 5:0 arányú pontozással múlta felül. A döntőben az a kaposvári Séta János várt versenyzőnkre, aki az első napon egy kemény csatában búcsúztatta a második számú kiemelt Samu Jánost. Bár tartottunk kissé a találkozótól, mivel látható volt a két fiú közötti fizikai erő tekintetében a különbség, de az első ütés-váltások után, maximálisan megnyugodhattunk. Pisti végig igen magas technikai fölénnyel bunyózott és egy pillanat kétséget sem hagyott a felől, hogy azon a napon ki lesz a bajnok. Juhos István élete és egyben a Surman Box Club első amatőr országos bajnoka.

- versenyzőink egytől egyig jól felkészült versenyzők, de valami miatt még soha nem jött össze, hogy a döntőt is meg nyerjük, bár sokszor voltunk már döntőben. Ez most magasan sikerült. Ahhoz, hogy versenyzőink mennyire jó szaktudással rendelkeznek, nagyobb elismerés nem kell, mikor a bíró és edzőkollégák a verseny végén oda jönnek és elismerik, hogy versenyzőink nagy szakmai tudással rendelkeznek. Jó érzés volt ezzel a csapattal végig versenyezni ezt a négy napot és bízom benne, hogy a 2018-as esztendőben, ennél sokkal nagyobb eredményeket érhetünk el.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!