Dávid László 1964. augusztus 3-án született Gyulán. Gyermekkorának meghatározó élménye a fáspusztai nevelőotthon volt, ahol szülei dolgoztak.

Általános iskoláit eleinte nagymamája felügyelete mellett a 2. számú Általános Iskolában végezte, majd tanulmányait a Szegedi Kis István Gimnáziumban folytatta. Mivel szülei pedagógusok voltak, így már kisgyermekként otthon és a munkahelyükön eldőlt a hivatása.

Az érettségi után 1987-ben elvégezte Szegeden a Juhász Gyula Tanárképző Főiskola földrajz-rajz szakát, ahol megismerkedett későbbi feleségével, Gyarmati Zsuzsával, akivel 30 évet éltek együtt boldog házasságban.

Nagyon büszke volt három gyermekére, nagyon jó apukája volt az 1989-ben született Lillának, a 92-ben világra jött Diánának és a 98-as születésű Marcellnek.

Eleinte a Farkas Gyula Mezőgazdasági Szakképző Intézetben volt kollégiumi nevelő tanár, majd az első hívó szóra örömmel ment egykori iskolájába rajzot tanítani.

A főiskolai évekkel nem fejezte be a tanulást, rendszeresen képezte magát, két egyetemi végzettsége mellett még a kézművességgel is foglalkozott, fazekas képesítést szerezve játszóházi szakembernek tanult.

Ezen túl is nagyon sok tevékenység belefért az életébe. Öt évig művészeti munkaközösség-vezető volt, filmet készített iskolájáról, nagyon szeretett fotózni, naptárt állított össze a gimnáziumról, rendszeresen dekorálta az épületet, a rendezvényeket, címert, logót tervezett, könyvet illusztrált, segítőkész tagja volt a Békés Megyei Népművészeti Egyesületnek, a Békési Városvédő és Szépítő Egyesületnek, a Magyar Rajztanárok Országos Egyesületének, vezetőségi tagja volt a Békési Öregdiákok Egyesületének, kuratóriumi elnöke a SZKI Gimnáziumért Alapítványnak.

Rendszeresen szervezett kiállítás- és múzeumlátogatásokat, kirándulásokat, rendezett kiállításokat, pályázatokat szervezett, zsűrizett, jó hangulatú előadásokat tartott, tagja volt a református énekkarnak, népművészeti vásárokon, fesztiválokon vett részt itthon és külföldön, gyerekeket, felnőtteket tanított a népi kézművességre, mely tevékenységéért "Békés Megye Népművészetéért" elismerésben részesült.

Tanítványait tisztelte, szerette, akiket nemcsak tanított, hanem személyes példamutatásával, beszélgetésekkel nevelt is.

Kollégái csodálták szerénységét, becsülték egyenességét, jó humorát, igazságérzetét.

A legbüszkébb mégis a családjára volt. Stabil hátteret, támaszt nyújtott feleségének, aki a népművészet terén elért eredményeit az ő támogatásával szerezhette meg. Gondoskodó, házias, türelmes édesapja volt gyermekeinek. Büszke volt eredményeikre, megpróbálta jellemüket, szemüket az igazi értékekre ráirányítani, hazafias gondolkozását velük is megismertetni.

Egy éve villámcsapásként érte a családot a diagnózis a testében bujkáló rákról. Türelemmel, méltósággal vetette alá magát a műtétnek, a kemoterápiának, a gyógyulásban reménykedve szedte a természetes növényi alapanyagokat. Mindannyian az utolsó pillanatig bíztunk a felépülésében!

Végső boldog pillanatként megadatott neki, hogy nyár végén ő vezethette oltár elé legidősebb leányát.

Hiába voltak még hosszú távú tervei, utolsó héten szervezete feladta a küzdelmet. Felesége, gyermekei szerető ápolása, gondoskodása ellenére november 20-án hétfőn családi körben életének betöltött 53. évében visszaadta életét Teremtő Urának, Istennek. A szeretetreméltó, tiszta szívű, példaértékű jó ember, önzetlen kolléga, családszerető, házias férj, jó humorú, igazi barát, figyelmes fiú hiánya szinte feldolgozhatatlan mindannyiunk számára! Nyugodjon békében…