Határvédelmi tagozat évzáró fórumán


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Mórahalom
Évzáró fórumot tartott november 29-én az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozata Mórahalmon, az Aranyszöm Művelődési házban.

Az eseményen megjelent többek közt Papp Károly rendőr altábornagy, országos rendőrfőkapitány, Nógrádi Zoltán, Mórahalom város polgármestere, dr. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke, Arató László rendőr ezredes, Bács-Kiskun Megyei rendőrfőkapitány-helyettese, dr. Garamvölgyi Gábor, az Országos Polgárőr Szövetség Lovas Tagozatának alelnöke.
Nógrádi Zoltán köszöntette a megjelenteket. Beszédében köszönetet mondott az Országos Polgárőr Szövetségnek és a polgárőröknek. Mint elmondta Mórahalom egy határőr város, s a környező településekkel együtt az év minden napján, illetve egy nap minden egyes órájában fel kell arra készülniük, hogy akár a közvetlen környezetükben adódhatnak olyan körülmények, amelyekre azonnal reagálni kell. Ezt az állandó készenlétet, magabiztos hozzáállást kell fenntartani, megköszönve az állandó éberséget és akcióra készen állást, hisz ezzel is a térség közbiztonságát, illetve a lakosságot szolgálják ki.
Csorba Sándor, az Országos Polgárőr Szövetség Határvédelmi Tagozatának elnöke az évértékelőjében felidézte a határvédelmi tagozat létrejöttét, és a migráció kapcsán kifejtett fejlesztéseket, akciókat. Hatvanhat polgárőr egyesület csatlakozott a tagozathoz, 1285 fő polgárőrrel. A migrációval kapcsolatos intézkedések során 157 visszatartás (elfogás) történt, kutatásban 192 alkalommal vettek részt és 495 esetben adtak jelzést a társzervek felé. A határvédelmi tagozat munkáságát Békés, Bács-Kiskun, Fejér, Pest, Komárom, Jász-Nagykun-Szolnok, Hajdú-Bihar és Tolna megyékből érkező vendég polgárőrök segítették összesen 150 fővel. A jövőben is aktívan szerepet fognak vállalni a lakosság szubjektív biztonságérzetének javítása érdekében, még hatékonyabban együttműködve a rendőrséggel. A határvédelmi polgárőrök feladat ellátása speciális felkészítést igényel, ezáltal segíteni fogják a hely szakmai képzést, a mindennapi gyakorlatban alkalmazva is.
Dr. Garamvári Gábor beszédében kifejtette, hogy napjaink egyik legfontosabb kérdése a migráció. Mint említette mindent megtesznek annak érdekében, hogy figyelemmel kísérjék a külterületek és a határ menti földeket. Ezeken a területeken élő polgárőrök, megfelelő segítséget tudnak nyújtani a rendőrségnek, akár terepbejárás során, illetve a migránsokkal kapcsolatos információ szerzés kapcsán a helyismeretük lévén. A lovas polgárőrök a határ mentén a szolgálatok ellátása során olyan helyekre is eljutnak, ahová autóval nehezen, vagy egyáltalán nem lehet megközelíteni. Erdőkben, mocsaras, ingoványos részeken a gyalogos szolgálat is emberpróbáló. A lovas polgárőrök a megfelelő szakmai felkészültségüknek köszönhetően a rendőrség Készenléti Lovas Alosztályával együtt láthatnak el szolgálatokat.
Ezután hozzászólások következtek, ahol a polgárőrök elmondták, hogy a határmentén látnak el szolgálatot önállóan és a rendőrséggel közösen. Véleményük szerint jó, hogy megalakult az OPSZ Határvédelmi tagozata, hisz szakmai felkészítések így folyamatosak.
Papp Károly rendőr altábornagy köszönetet mondott azért a tevékenységért, amit a haza védelmében tesznek a polgárőrök. Mint elmondta, Magyarország közbiztonsága a határok biztonságával kezdődik. Hogyha a zöld határon ellenőrzés nélkül, személyes csoportok átjutnak és szabadon jönnek-mennek mint egy átjáró házban, előbb utóbb az emberek szubjektív közbiztonság érzete csökkeni fog.
Ha van összefogás, ha van együttműködés, mint ahogyan ezt több felszólaló is megemlítette, akkor eredményesen lehet tevékenykedni ezen a területen. Az országos rendőrfőkapitány kiemelte, hogy a polgárőrök nem csak a közös szolgálat ellátásában tudnak segíteni, hanem a jelzés adásában is fontos szerepet töltenek be. Települési szinten lényeges információkat, jelzéseket tehetnek a rendőrség felé, amelyek az elmúlt példákat figyelembe véve, akár az embercsempészek elfogásában illetve útvonalaik felderítésében is hasznos észrevételek voltak.
Dr. Túrós András gratulált a határvédelmi tagozatnak. A polgárőr egyesületek 3 %-a tagja a polgárőr tagozatnak. Egy új szakmai közösség jött létre, amely az elmúlt 11 hónapban nagyon jól teljesített. Külön kiemelte, hogy több polgárőr illetve több polgárőr egyesület önként, haza szeretettből is azonnal jelentkezett. Manapság főleg a mélységi felderítésében folytatják a tevékenységüket. Az új helyzetekre, új szakmai információk fontosságára hívta fel a figyelmet. A határvédelmi tagozat aktívan tartsa a kapcsolatot az egyesületekkel, hogy a jövőben is felkészültek, naprakészek tudjanak lenni.
Az Országos Polgárőr Szövetség elnöke a határterületen kifejtett kiemelkedő polgárőr tevékenység szervezésében és végrehajtásában végzett kiemelkedő munka elismerésekén tárgyjutalomban részesítette Király Lajost, Szórádi Sándort, Oláh Györgyöt, Turcsány Istvánt, Kocsis Istvánt, Túró Istvánt, Csengeri Sándort, Szögi Antalt, Murvai Zsigmondot, Lemle Zoltánt, Kaszás Mihályt, Varga Sándort, Ács-Sánta Bélát, Kovács Sándort, Mogyoródi Leventét, Varga Ferencet, Csernai Ákos Ottót, Haffner Sándort, Katona Zsoltot és Battancs Erikát.

Az értekezlet megkezdése előtt levetítették az tagozatról készült "Polgárőrök a határon" című dokumentumfilmet, melyet a Móra-Net TV készített.

/Forrás:http://www.opsz.hu/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!