Én is tudok segíteni! 2017


A Szent Lázár Alapítvány idén is megrendezte Én is tudok segíteni! adománygyűjtő akcióját.

Én is tudok segíteni! 2017

A Szent Lázár Alapítvány 2017-ben is megrendezte Én is tudok segíteni! adománygyűjtő akcióját, melynek keretében, ebben az évben 2 óvodát sikerült támogatni. Az egyik az Újvárosi tagóvoda, a másik pedig a Hunyadit téri tagóvoda volt. Az idei adományozás alkalmával, a gyerekek ellátogattak a Szent Lázár Alapítvány telephelyeire, ahol előadták zenés-verses karácsonyi műsorukat. Ezt követően Béres Istvánné a Békési Kistérségi Óvoda és Bölcsőde igazgatója, valamint az óvodák vezetői, Lipcseiné Jakucs Anikó és Tokai Ferencné vették át Alapítványunk felajánlásait, melyekkel az óvodák eszközkészletét támogattuk ez alkalommal. Majd a Magyar Élelmiszer Bank által felajánlott élelmiszercsomagokból részesültek a gyerkőcök, melyeket a Szent Lázár Alapítvány dolgozói osztottak szét számukra. A program zárásaként a gyerekeket teával és nápolyival kínáltuk.

Ez úton szeretnénk köszönetet mondani a Magyar Élelmiszer Banknak az élelmiszer felajánlásért, az Újvárosi és Hunyadi téri tagóvodának színvonalas szerepléséért, a Teleky úti tagóvodának, és minden kedves civil személynek, aki felajánlásával támogatta kezdeményezésünket.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!