Emlékkönyv az árvíz negyvenedik évfordulójára!


Szalkai Imre békési építő mester, a Békés környéki tanyavilág szülötte és egykori lakója emléket szeretne állítani gyermekkora világának, amely áldozatul esett az 1980-as árvíznek.

Békéstől keletre a középkor óta több kisebb falu is elterült, amelyek emlékét a tájegységek nevei (Díter, Csarna, Verebes) őrzik. A mocsárvilág lecsapolása után a XIX. század második felében itt is kiterjedt tanyarendszer alakult ki, amelyből az 1945 után kiszakadt Bélmegyer és Tarhos község.

A termelőszövetkezetek megszervezése után ugyan több százan beköltöztek Békésre és a többi településre, de a Békéstől keletre fekvő területeken még 1980-ban is mintegy négyezer ember lakott. Szalkai Imre ősei 1850 óta Vizesbánomban laktak, az ősök ott tanyát építettek. Gyermekkorában sokat tartózkodott a családi házban, amely egy dombon áll a vasútvonal mellett. Szívügye a környék emlékének fenntartása, a régi dolgok, fényképek összegyűjtése. Mint elmondta, az 1945 utáni politikai rendszer leépítette ezt a világot, de a kegyelemdöfést az 1980-as árvíz adta.

Ez elmosta a tanyákat. 2020-ban lesz húsz éve, hogy mindez megtörtént. Szeretne egy könyvvel emlékezni, ehhez össze kell szedni a régi tanyasiak visszaemlékezéseit. Ugyancsak lesznek a kiadványban a mentésben, védekezésben részt vevőkkel és a károsultakkal készített interjúk, korabeli dokumentumok és fényképek. A könyvet magánkiadásban tervezi megjelentetni, őseinek is emléket állítva. A munkába bevonja Mucsi András történészt és Vidó Edit tanárnőt.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!