Együtt lenni, fejlődni jó!


Az idei tanévben a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Petőfi utcai intézményegységében két új fejlesztő szobát alakítottunk ki.

Iskolánk célkitűzése a tehetséggondozás mellett, hogy minden tanuló adottságaiból kihozzuk a legjobbat, ezért nagy hangsúlyt fektetünk a képességfejlesztésre is.

Az újonnan berendezett termekben a gyerekek életkorának megfelelő, barátságos, tágas környezetben, a Református EGYMI képzett szakembereinek segítségével biztosítjuk tanulóink fejlődését, már első osztálytól kezdve egészen az érettségiig.

Örömünkre szolgál, hogy megfelelő helyet tudunk biztosítani a mozgásterápiás foglalkozások számára is, valamint a prevenciós célú szűréseknek köszönhetően, egyre több tanulónknak tudunk szakszerű segítséget nyújtani a tanulási nehézségek megelőzésében.

Fejlesztő eszközeinket igyekszünk folyamatosan bővíteni, hogy minél színesebb és hatékonyabb foglalkozásokat tarthassunk. Itt szeretnénk megköszönni azoknak a szülőknek a támogatását, akik pl. otthon már nem használt játékok felajánlásával is az általunk végzett munka mellé állnak!

Gion Márton

intézményegység-vezető helyettes

Tételek: 21 - 36 / 36 (2 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!