Egészségfejlesztési Iroda nyílt városunkban


A Békési Járásban élő állampolgárok egészségnevelését megcélzó program vette kezdetét a napokban.

A Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő a célra 90 millió forintot nyert el az Emberi Erőforrás Fejlesztési Operatív Programtól. Először is felállítanak egy három főállású személyt alkalmazó Egészségfejlesztési Irodát a gyógyfürdő első emeletén, amelynek munkatársai koordinálják majd a teendőket – hangzott el a témában április 3-án rendezett bemutató rendezvényen.

A projekt két év alatt összesen ötezer személyt szeretne megcélozni mindenféle korosztályból. Erdélyi Imola, a Békési Gyógyászati Központ és Gyógyfürdő igazgatója elmondta, hogy ebben nagy szerepet szánnak a kistérség hét településén (Békés, Mezőberény, Bélmegyer, Kamut, Köröstarcsa, Murony, Tarhos) dolgozó 26 háziorvosnak. Segítségükkel fognak kiválasztani száz különösen veszélyeztetett személyt, akiknek a számára komplex egyéni egészségfejlesztési tervet dolgoznak ki, amit 6 hónapon át szakemberek segítenek végigvinni. A program része még a szenvedélybetegek és mentálhigiénés problémákkal küzdők önsegítő csoportjának életre hívása, továbbá havonkénti klubfoglalkozások megtartása szív-és érrendszeri betegeknek, cukorbetegeknek, daganatos betegeknek, valamint az egészséges táplálkozás és életmód iránt érdeklődőknek. Tervezik a járás településein a lakosság számára az egészséges táplálkozást és a testmozgást ösztönző gyakorlatorientált programok megszervezését.

Kiemelten kezelik a 60 év feletti lakosságot, nekik olyan eseményeket valósítanak meg, amikkel szellemi és testi fittségüket, aktivitásukat sokáig meg tudják őrizni. Fontos része a két éven át tartó és aztán még három éven át fenntartandó projektnek az egészségbiztosítási pénztár által nem támogatott szűrések megvalósítása, és általában véve a szűrővizsgálatok fontosságának tudatosítása a társadalom tagjaiban. Az idősek mellett kiemelt célcsoport a gyerekeké. A körzet általános és középiskolás tanulói számára kívánnak előadásokat tartani drog, alkohol, dohányzás, biztonságos szexuális élet, lelki egészség, testi egészség, egészséges táplálkozás, testmozgás témájában.

Végezetül bizonyos programelemek a térség egészségügyi és szociális szakembereit szólítják meg, nekik mentális egészségvédő és kiégést megelőző tréningeket tartanak majd – ismertette a részleteket dr. Kis Anita, szakmai vezető. A projekt megvalósításában számítanak a civil szervezetek és az egyházak aktív együttműködésére.

Cikk: Szegfű Katalin - Békési Újság

Fotó: Virág István.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!