SAJTÓKÖZLEMÉNY


Mikro-, kis- és középvállalkozások munkahelyteremtő beruházásainak támogatása keretében 2018. január 6-án meghirdetett pályázat eredményei.

A Nemzetgazdasági Minisztérium 2018. január 6-tól 5 milliárd forint összegű nyílt pályázatot hirdetett a mikro-, kis- és középvállalkozások (kkv) munkahelyteremtő beruházásainak támogatására (NFA-2017-2-KKV). A Békés Megyei Kormányhivatal minden rendelkezésére álló eszközzel segíteni kívánta a Békés megye területén működő kkv-k fejlődését, a gazdaságban betöltött szerepüknek, piaci pozíciójuknak javítását a területi különbségek csökkentése és a térség felzárkóztatása érdekében. A megelőző évek gyakorlatának megfelelően a Békés Megyei Kormányhivatal Társadalombiztosítási és Foglalkoztatási Főosztálya munkáltatói fórumokat szervezett január 23. és 25. között Szarvason, Gyulán és Mezőkovácsházán. Békéscsabán pedig a Békés Megyei Kormányhivatallal kötött együttműködési megállapodás keretében a Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szervezésében. A 4 munkáltatói fórum keretében 300 munkáltatót tájékoztattunk a támogatási lehetőségről.

Békés megyében a támogatás eredményeként 45 vállalkozás 584 852 722 forint vissza nem térítendő támogatási összeget nyert a nemzetgazdasági miniszter döntése alapján. A támogatás mintegy 278 új munkahely létesítéséhez, valamint 627 munkahely megőrzéséhez járul hozzá, amely tovább javítja a kkv szektor versenyképességét. Jellemzően a gépgyártás, építőipar, élelmiszeripar, valamint a fémmegmunkálás, illetve a kereskedelem-vendéglátási szektor került nagyobb számban támogatásra Békés megye 9 járásában.

NFA-2017-2-KKV pályázat eredménye járásonkénti bontásban:

Járás megnevezése:

Támogatott pályázatok száma:

Támogatás összege:

Békés

5

56.528.878 Ft

Békéscsaba

11

73.268.498 Ft

Gyomaendrőd

2

14.400.000 Ft

Gyula

6

151.999.911 Ft

Mezőkovácsháza

4

52.381.215 Ft

Orosháza

10

180.014.555 Ft

Sarkad

1

4.570.027 Ft

Szarvas

4

37.290.005 Ft

Szeghalom

2

14.399.633 Ft

Összesen:

45

584.852.722 Ft

Kiemelten fontos kormányzati cél a mikro-, kis- és középvállalkozások növekedésének ösztönzése, beruházásainak elősegítése, hiszen a kis- és középvállalkozások - kkv- szektor - gazdasági szempontból elengedhetetlen szerepet tölt be az ország jövedelemtermelésében, a beruházásokban, valamint társadalmi aspektusból a munkahelyteremtésben, foglalkoztatottságban. Az országban működő vállalkozások 99 százalékát a kkv-szektor teszi ki, ha pedig a foglalkoztatotti létszámot nézzük, akkor az arány 70 százalékos, azaz a munkavállalók több mint 2/3-a kis- és középvállalkozásoknál dolgozik. A technológiai fejlesztésekkel, célzott támogatásokkal ezek a cégek biztosabban fennmaradhatnak, erősödhetnek, amivel a versenyképességük és ezáltal az ország versenyképessége is tovább erősödhet.

Békéscsaba, 2018. április 3.

Tisztelettel:

Békés Megyei Kormányhivatal

Kormánymegbízotti Kabinet


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!