Kedves Békési Választópolgárok!


A 2018. évi országgyűlési választás több szempontból is mérföldkőnek számít hazánk és egyben Békés megye történetében is.

A választókerület településeit végiglátogatva meggyőző és egyben szívbemarkoló élmény is volt a megtapasztalt részvételi arány, amely minden korábbinál hitelesebben tükrözi a magyarok elkötelezettségét saját sorsunk iránt.

Ám mindannyiunknak tudnia kell, hogy ez a vasárnap nem csupán négy évről szólt, hiszen Magyarország Kormánya egy olyan küzdelem zászlóvivőjeként áll helyt a jelen Európa valóságában, amely történelmi eseménnyé emelte a mögöttünk álló szavazást.

A ma feladata a köszönetnyilvánítás mellett a közös továbblépés, a kihívásokkal való szembenézés is egyben minden magyar polgár számára. Ezt a feladatot vállalva induljunk hát tovább.

A választókörzetben folytatni kell a megkezdett munkát, számos beruházás előkészítése zajlik jelenleg is, amelyek megvalósítása kiemelt feladat. Az M44-es építése mellett az alsóbbrendű utakra is nagy hangsúlyt kell fordítani, és jelenleg is dolgozunk azért, hogy a körzet jelentős részét kiemelt turisztikai térséggé emeljük. Rengeteg feladat vár ránk a térség további fejlődése érdekében.

Ezúton is köszönetet szeretnék mondani mindazoknak, akik szavazatukkal, munkájukkal segítettek abban, hogy a közösen elvégzett munkánkat tovább folytathassuk az elkövetkező négy évben is.

Dankó Béla

országgyűlési képviselő


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!