Arany minősítést kapott a Hepp-iskola kórusa


A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola Gyermekkórusa az idei tanévben alakult meg.

Az iskolában nem csupán az énekkar újult meg, hanem a kórusvezető személye is, hiszen a karvezető is csupán 2. éve tanít az intézményben. A kórus igen rövid múltjára tekintettel a következő gondolatokkal, rövid, személyes történetével szeretne a kórus bemutatkozni:


Az első kóruspróbán még csak huszonegyen voltunk, a következőn huszonnyolcan, s mire eljött az "október 23-ai szereplés", muszáj volt 4 sorba állnunk, mert 46-an lettünk. Azután jött a nagy hír, hogy az iskola kap egy gyönyörű új zongorát, melynek örömére rendeztünk egy zongoraavató ünnepséget. Ez alkalomra kiállítással is készültünk, melyen szépen kidíszített papírokon leírtuk, hogy mit jelent nekünk a zene.


A gyerekek írásaiból idézve szeretnénk képet adni magunkról:

"A zene megvigasztal és felvidít."

"Minden ismerős dallamhoz kötődik egy emlék."

"Ha elalszom, zenét hallgatok, hogy ne álmodjak rosszat."

"Ahogy hallgatom a dallamot, egy másik világba képzelem magam."

"Energiát ad. Békét, örömet hoz."

"A zene egy varázslat, ami minden emberszívében dobog."

Ennek tükrében indultunk, neki első szárnypróbálgatásunknak. 2018 április 24-én kórusunk részt vett a Magyar Kórusok és Zenekarok Szövetésege - KÓTA által életre hívott "Éneklő Ifjúság" Békés Megyei Minősítő Hangversenyén és Ifjúsági Kórustalálkozóján. Nagy örömünkre, a Csaba Gyöngye Kulturális Központban, nagyközönség előtti első bemutatkozásunk a szakmai zsűri értékelése alapján ARANY MINŐSÍTÉST szerzett. Ezzel a megye legjobb kórusai közé került a Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola Gyermekkórusa.


Az előadott dalok:

  • Gyimesi népdalok
  • Pertis Jenő: Népdalcsokor 3-4. tétel

Furulyán és fuvolán közreműködnek:

  • Kelemen Kitti
  • Uhrmann Nóra Zsófia
  • Őri Ágnes Dzsenifer
  • Nyeste Lilla Bernadett

A hangszeresek felkészítő tanára: Lipcseiné Timkó Sára
Zongorán kísér: Kovács Gabriella
Vezényel: Szabóné Uhrmann Zsuzsanna


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!