A Heppiskola büszkeségei


A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

DR. HEPP FERENC-DÍJAT és KIVÁLÓ SZAVALÓJA címet adományoz

HEGEDŰS LÁSZLÓ 8.c osztályos tanulónak.

Laci kiemelkedő mese- és versmondó tehetsége már kisiskolás korában megmutatkozott. Az általános iskolai évek alatt eleinte jeles, majd a hatodik évfolyamtól kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhet.

Rendszeresen részt vett különböző tanulmányi versenyeken, ahol szerteágazó tudásáról tett tanúbizonyságot.

Sokrétű tudását leginkább a magyar nyelv és irodalom, a matematika, a biológia, valamint a német nyelv terén bizonyította. Osztálytársai mindig számíthattak segítségére, a közösségi munkából is aktívan kivette a részét.

2015-ben a köröstarcsai kistérségi mesemondó verseny 2. helyezettje lett.
2015 őszén jelentkezett a békéscsabai Jókai Színház szereplőválogatására, ahol felfigyeltek rá. Ennek köszönhetően 2016-ban a Légy jó mindhalálig című nagysikerű előadás szereplője lett. A színházi szereplése ellenére a tanulásban kiválóan teljesített, munkabírása, a feladatokhoz való hozzáállása példaértékű lehet mindenki számára.

Tehetsége megmutatkozik abban is, hogy a közelmúltban rendezője és forgatókönyvírója volt egy rövidfilmnek, amiben Móricz Zsigmond: Hét krajcár c. novelláját dolgozta fel osztálytársaival.

Idén a városi versmondó és a vésztői területi szavalóversenyen is 1. helyezést ért el a 8. évfolyam legjobbjaként.

2017 őszén az Arany János emlékév jegyében megrendezett városi vetélkedőn a csapatával 2. helyen végzett, miután részt vehetett az Arany 200 című tanulmányi kiránduláson.

Laci személyében rendkívül tisztelettudó fiatalembert ismerhettünk meg, a világra nyitott, kötelességtudó, teljesítménye tanítási órákon is kiemelkedő.

Gratulálunk az eredményeihez!

További tanulmányaihoz sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánunk!



A Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola

DR. HEPP FERENC-DÍJAT és KIVÁLÓ MATEMATIKUSA,
JÓ SPORTOLÓJA
címet adományoz

KÓNYA LÁSZLÓ TAMÁS 8.c osztályos tanulónak.

Laci iskolánk kiemelkedően tehetséges tanulója, aki már alsó tagozatban is kitűnt szorgalmával, precíz, pontos munkájával. Az általános iskolai évek alatt végig kitűnő tanulmányi eredménnyel büszkélkedhetett. Rendszeresen részt vett különböző tanulmányi és sportversenyeken. Legjobb eredményeit matematika, magyar nyelv, történelem és a kosárlabda terén érte el.

Eredményeiért 2016-ban Békés Városának Ifjúsági Díját vehette át.

A Tudományos Ismeretterjesztő Társaság által szervezett megyei matematika versenyen 2015-ben 1. helyezést, a Kalmár László matematikaversenyen 5. és 6. osztályban 5., 7. osztályban 7., 8. osztályban 4. helyezést ért el. Az Orchidea Pangea matematikaversenyen az elődöntőt követően eljutott az országos megmérettetésre, ahol derekasan helyt állt. Számos egyéb matematikaversenyen is szép eredményeket ért el.

Nyolc éven keresztül a Nyelvész anyanyelvi verseny aktív résztvevője volt, 2016-ban országos 12. helyezést ért el. Ebben az évben a TIT megyei történelemverseny 6. helyén végzett.

Hét éve kosárlabdázik, a Békési SZSK NB I./B utánpótlás csapatainak oszlopos tagja. Teherbírása, szorgalma és a sportághoz kötődő elhivatottsága követendő példa. Ennek köszönhető, hogy a kadett korosztályban meglepetés játékosnak választották edzés morálja és a kosárlabda iránti szeretete miatt.

2012 óta az országos korosztályos bajnokságok régiós versenyein 3-4. helyen szerepelt csapatával. 2013-ban az I. Hepp Kupán az 1., a II. Hepp Kupán a 2. helyet szerezte meg csapatával. 2014-ben a Megyeválogatottak tornáján 2. helyezést ért el. Szintén ebben az évben Mezőberényben a Molnár Miklós emléktornán a 2. helyezett csapat tagja volt. 2015-ben a Kosárlabda diákolimpián országos elődöntőn Baján a 3. helyezést érte el csapatával.

Kimagasló tanulmányi eredményei, kitartó szorgalma, segítőkészsége példaértékű a társai számára.

További tanulmányaihoz sok sikert, kitartást és jó egészséget kívánunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!