Beszámoló a nyári táborról


Az idei évben lehetőség nyílt arra, hogy tanulóinknak, a nyári szünetben programokat szervezzünk egy pályázat keretében.

"Tematikus informális és nem formális tanulási alkalmakhoz kapcsolódó tanulási formák módszertani megalapozása" című alprojekt célja, hogy élményalapú, nyitott nevelési-tanulási környezetben megvalósuló tematikus programok kidolgozásával és támogatásával járuljon hozzá a köznevelés minőségének javításához.

Célunk volt, hogy a gyermek ideje élvezetes programokkal legyen lekötve. Ebbe a hétbe a lehető legtöbb játékos programot, kreatív és kézműves foglalkozást sűrítettük bele.
A hét során a felhőtlen jókedv, a vidámság került a középpontba. Az önfeledt szórakozás, a kötetlen beszélgetések, az érdekes programok biztosították a kellemes kikapcsolódást a gyermekek számára, senki sem unatkozott.

A tematikus hét keretében megvalósult:

  • az egymás iránti felelősségérzet erősítése
  • a figyelem és összpontosítás fejlesztése
  • a konfliktuskezelés, közösségi szellem fejlesztése
  • az önbizalom erősítése
  • a barkácsoló tevékenységekkel a kreativitás, önkifejezés fejlesztése
  • a motiváló légkörben való csoportos együttlét, a társas kompetenciák, különösen a kooperálás, empátia erősítése, kapcsolatteremtő képesség fejlesztése
  • az összetartás és együttműködés erősítése
  • és a problémamegoldó készség fejlesztése.

Külső szolgáltatók is segítették a munkánkat és a kitűzött célok megvalósulását.

Látogatást tettünk a Szent Lázár Alapítványnál, ahol kulcstartót készítettek a gyerekek. Bende Róbert keramikussal kipróbálhatták a korongozást. Kis Anikó fazekassal agyagtálat készítettek. Ujj Éva vezetésével, a Bábika Játszóház keretében ügyességi népijátékokat próbáltak ki, ezenkívül kézműves foglalkozásokon vettek részt. Dávidné Gyarmati Zsuzsanna népi iparművésszel pólót, kendőt batikoltak. A Malomasszonykerti Kecskefarmon tett látogatás során kecskesajtot kóstoltak, illetve lehetőségük nyílt állatsimogatásra is. A GA-Pix fotó munkatársai a fotózás alapjaival ismertették meg őket. A Nefelejcs Békési Kulturális és Hagyományőrző Közhasznú Egyesület keretében Balog Gáborné vezetésével növények segítéségével kendőt és keszkenőt díszítettek. Berényi-Nagy Péter előadóművész nagysikerű koncertet adott táborzáró programként.

A tábor utolsó napjának délutánján, a héten készült alkotásokból kiállítást rendeztünk.

A táborozó gyerekek nevében köszönjük a lehetőséget.

Jövő nyáron sporttáborba és digitális kompetenciákat fejlesztő táborba várjuk a Hepp Iskola tanulóit.

Tételek: 101 - 120 / 525 (27 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!