„Keresztmetszet” címmel fotókiállítás nyílik Békésen


Az ember örök vágya megragadni és megörökíteni a pillanat varázsát. Napjaink digitalizált világában ez a vágy már egyáltalán nem elérhetetlen, sőt sokak számára fokozatosan napi rutinná alakult, mivel ezt akár egy okostelefon használatával is megvalósíthatják. Az ily módon tucatszám készült képek legtöbbje kevés tartalommal bír, még készítőjük számára is hamar értéktelenné válik és gyorsan a feledés homályába merül. Az ember örök vágya megragadni és megörökíteni a pillanat varázsát. Napjaink digitalizált világában ez a vágy már egyáltalán nem elérhetetlen, sőt sokak számára fokozatosan napi rutinná alakult, mivel ezt akár egy okostelefon használatával is megvalósíthatják. Az ily módon tucatszám készült képek legtöbbje kevés tartalommal bír, még készítőjük számára is hamar értéktelenné válik és gyorsan a feledés homályába merül.

Szerencsére élnek közöttünk olyan fotózás iránt elkötelezett tehetségek is, akik tevékenységükkel a klasszikus fényképezés értékeit és szépségeit tárják elénk.

A gyulai Fenyvesi Dórával még gyermekkorában a nagypapája szerettette meg a fotózást, majd 2017-ben fotográfus bizonyítványt is szerzett. Dóra képeiből "Keresztmetszet" címmel önálló kiállítás nyílik a Kecskeméti Gábor Kulturális Központban (Békés, Janyik M. u. 23-25.) 2018. augusztus 3-án 18 órától.

Megnyitja: Harangozó Imre néprajzkutató

Közreműködik: Benedekfi István zongoraművész, zeneszerző

Megtekinthető: 2018. szeptember 3-ig, az intézmény nyitvatartási idejében.

Belépés díjtalan!

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!