Mi fán terem a cserkészet, avagy cserkészélet Békésen?


Ha megkérdeznénk az embereket, hogy mit gondolnak a cserkészetről, hogy mit is csinálnak ők, legtöbben - persze helytelenül - azt válaszolnák, hogy sütit árulnak, köszönhetőén az amerikai filmeknek. Nagy László István őrsvezető írása a Békés Mátrixon.

Sajnos ki kell hogy ábrándítsam ezeket az embereket, illetve azokat az embereket is, akik az egykori úttörő mozgalmat egyenrangúnak kezeli a mai cserkészettel. A cserkészet célja hogy életrevaló, hazája és nemzete iránt elkötelezett, felelős, egészséges fiatalokat, polgárokat neveljen, akiknek fontos önmaguk nevelése.

A cserkészet megalapítója Robert-Baden-Powell - akit a cserkészek Bi-Pi-nek hívtak -, brit katonatiszt volt. Felfigyelt az utcán bandákba verődő fiatalok ügyességére, közösségeire, és az a gondolat merült fel benne, hogy kellene egy olyan szervezetet létrehoznia, amely egyben a vallásosságra, a kötelességtudatra, illetve a hazaszeretetre fekteti a hangsúlyt. Talán Bi-Pi se gondolta volna azt, hogy a cserkészet annyira népszerű lesz, hogy mára a világ legnagyobb ifjúsági szervezetnek mondhatjuk.

A csapatok kisebb egységekbe, úgynevezett őrsökbe (kb 4-12 fő) vannak beosztva, melyekben leginkább kiteljesedhet ez a nevelő munka. Hetente szoktunk összegyűlni őrsi gyűlésre, ahol az őrsvezető vezetésével a gyerekek játszva megtanulhatják a cserkészet alapjait (rovásírás, csomózás, természetvédelem stb.), illetve a magyar kultúra tartó pillérjeit (népdalok, szokások, ünnepek, stb). Az őrsi gyűlésen kívül csapatunk rendszeresen részt vesz kerületi programokon (Árvízi Emléknap, Országos cserkésznap stb.), az év során portyákra járunk, illetve nyáron táborokon szoktunk részt venni.

Engedjék meg, hogy a cikk végére egy személyes történetet osszak meg. Még 2012-ben én is azt hittem, hogy a cserkészet milyen ,gagyi, hülyeség az egész, majd 2013-ban jött egy sorsdöntő fordulat, amikor találkoztam a cserkészekkel kint a Madzagfalvi Napokon. Ott találkoztam elsőnek személyesen Pap Rékával - csapatunk parancsnokával -, aki meggyőzött, hogy menjek el egy őrsi gyűlésre, és ha tetszik, akkor maradjak. Úgy voltam vele, hogy sokat nem veszíthetek vele, maximum ha nem tetszik, akkor eljövök. Ha olvassák a cikket, akkor tudhatják, hogy természetesen maradtam, hiszen nagyon megtetszett, sőt azóta sikeren letettem az őrsvezető képzést, így már őrsvezetőként segítem a csapatom munkáját. A történetből azt akartam kihozni, hogy ne ítéljünk előre, ha még ki sem próbáltuk, olyan ez, mint amikor anyukád mondja, hogy ez finom, de te semmiféleképpen nem akarod megkóstolni, majd miután megkóstoltad rájöttél, hogy ez tényleg nagyon finom, ezután csak ezt fogod enni.

Remélem, a cikk hatására több emberhez eljut a békési 175. Bocskai István cserkészcsapat munkája, és hogy többen kedvet fognak találni a cserkészet kipróbálásához!

Ha valami kérdés adódna, a fenti videó végén található elérhetőségeken elérnek minket.

Legfrissebb híreinkért keresse a facebook oldalunkat:

BEMUTATKOZÓ VIDEÓNK!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


cserkészek