Oktatás


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés-Dánfok
A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége 2018. augusztus 23-24-25-én három napos oktatást tartott Békés-Dánfokon. Az oktatáson részt vettek a BMPSZ tagegyesületeinek elnökei, elnökségi tagjai.

Az oktatási programsorozatot Lipták István, a BMPSZ FEB elnöke, az Oktatási Bizottság tagja nyitotta meg, aki beszédében kiemelte, hogy a polgárőrök munkájára a stratégiai partnerek feltétlen számítanak, ám a polgárőr munkához hozzá tartozik a folyamatos képzés, tanulás, a már megszerzett tudásismeret felfrissítése is, amihez ezen továbbképzés reményei szerint nagyban hozzájárul.

A képzés első napján a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság szakemberei tartottak előadást a polgárőröknek. Először Tóth Zoltán r. alezredes, a Közrendvédelmi Osztály vezetője beszélt a megjelenteknek az államhatár őrzésével és a határforgalommal kapcsolatos feladatokról. Emellett kiemelte a rendőrség és a polgárőrség közötti eredményes együttműködést, utalva a lakosság szubjektív biztonságérzetét növelő közös járőrszolgálatok jelentőségére. Ezután Telekné Furák Mónika r. alezredes, a Bűnmegelőzési Osztály vezetője osztotta meg az áldozat- és a vagyonvédelem területén szerzett tapasztalatokat. Az előadáson kitért a kábítószer fogyasztás veszélyeire és hangsúlyozta a jelenlévőknek a megelőzés fontosságát.

Másnap Gomkötő Zoltán tü. alezredes, a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság munkatársa tartott izgalmas előadást a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tevékenységének aktuális kérdéseiről, feladatairól. Előadásában kiemelte a Katasztrófavédelmi ismereteket, beszélt a Tűzvédelemről, Polgári védelemről, Iparbiztonságról és a veszélyeztetett területek biztonságáról. Ismertette a tüzek, balesetek, rendkívüli események észlelésénél történő bejelentések fontosságát. Előadásában külön kiemelte a Katasztrófavédelem és a Polgárőrség szoros kapcsolatának fontosságát, különös tekintettel arra, hogy a polgárőrök rendelkeznek abszolút helyismerettel és a lakossággal közvetlen a kapcsolatuk.

Hajdú Gábor tü. alezredes a Békés Megyei Kormányhivatal Védelmi Bizottság Titkárság vezetője ismertette a a Védelmi Igazgatás rendszerét, szerepét. Kiemelten beszélt a Védelmi Igazgatás és a Polgárőrség kapcsolatáról.

Az oktatás harmadik napján Lipták István a BMPSZ FEB elnöke foglalta össze a két napon elhangzottakat, tapasztalatokat. Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőr Szövetség elnöke által vezetett konzultáción az aktuális és megoldásra váró feladatok kerültek megbeszélésre. A nyílt, őszinte vélemények elhangzása után az BMPSZ elnöke hasznosnak, szükségesnek és építő jellegűnek minősítette a háromnapos képzést és a konzultáción elhangzottakat.

Tételek: 61 - 71 / 71 (4 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!