U15: felemás meccsek


U15-ös csapatunk hétvégén az gyerekbanjokság I. osztályában megkezdte az első fordulót a 2018/2019-es szezonban. Felemásra sikerült a bemutatkozó két mérkőzés, de bizkodva áll a csapat a következő forduló előtt.

A Salgótarján ellen kezdte a napot csapatunk, sajnos nem sikerült a megfelelő lendülettel belekezdeni a mérkőzésbe. A 6. percben már 6-3-ra vezettek nógrádiak. Cifra Tibor, időt is kért, ám nem sikerült a félidőre se beérni a Salgótarjánt, 15-10-es eredmény mellett mentek pihenőre a csapatok. A folytatásban sikerült két gólra is felzárkózni, azonban közelebb nem sikerült, végül 28-24-re nyertek a nógrádiak.
A második mérkzőést a Kecskemét csapata ellen játszották a srácok. 4-0-ás etappal sikerült indítani a találkozót, azonban ezek után rendezte sorait a Kecskemét, és a 10. percben már 6-6-ot mutatott az eredményjelző. Ezután a békés újra elkapta az iramot és sikerült a félidő végére 15-10-es eredménnyel zárni. A második félidőben nagyot küzdött a két csapat, amiben sikerült 2 gólso előnnyel zárni végül a meccset és megszerezni a bajnokság első két pontját.

- Sajnos az első forduló alkalmával csapatunk nem tudta megmutatni valós tudását, ennek elsősorban mentális okai voltak. Kishitűen, akarat nélkül kézilabdáztunk, ami természetesen kihatással volt a játékunk minőségére. Ahhoz,hogy az ország legjobbjaival felvehessük a versenyt elsősorban lélekben kell megerősödnünk. A következő fordulóig mindenképpen vissza kell találnunk a helyes útra. - nyilatkozta Cifra Tibor, edző.

További sok sikert!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!