Debrecenben ülésezett a Monitoring bizottság.


Nyertes megyei pályázók az Interreg V-A Románia-Magyarország Programban

Szeptember közepén Debrecenben tartották az Interreg program ötödik Monitoring Bizottsági ülését, melyen négy romániai és négy magyarországi határmenti megye is részt vett. Békés megyét Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke képviselte. A napirend legfontosabb pontja a második nyílt pályázati felhíváson belül benyújtott pályázatok jóváhagyása volt, melyek a vízgazdálkodás, a környezetbarát közlekedés, valamint az állampolgárok és az intézmények közötti együttműködés javítását célozzák.

A jelen pályázati felhívásra 115 projektet nyújtottak be, az ülésen a tagországok képviselői 32 pályázat finanszírozására tettek javaslatot.

Békés megye a második pályázati felhíváson belül összesen 27 pályázatot nyújtott be, 13 pályázatot támogatásra jogosultnak bíráltak el, 1 szűkített feltételekkel kapott támogatást, 10 pályázat került tartalék listára.

Az elnyert uniós támogatási összeg Békés megyei pályázók közötti megoszlása:

- Környezetbarát közlekedési rendszerek kialakítása:

  • Sarkad – 321.300 Euro
  • Kétegyháza – 596.635,40 Euro

- Az állampolgárok és az intézmények közötti együttműködés támogatása

  • Békés Megyei Önkormányzat - 61.625 Euro
  • Szarvas Önkormányzat - 61.625 Euro
  • Alföldvíz Regionális Viziközmű szolgáltató Zrt - 57.013,75 Euro
  • Csabai Szlovákok Szervezete - 29.750 Euro
  • Körösök Völgye Natúrpark Egyesület - 28.050 Euro
  • "Nicolae Bălcescu" Román Gimnázium, Általános Iskola és Kollégium Gyula 18.815,38 Euro
  • Méhkerék Község 24.106,85 Euro
  • Gyula Önkormányzat 34.000 Euro
  • Békés-Bihar Eurorégió Fenntartható Fejlődéséért Egyesület 39.656,75 Euro
  • Körös-Maros Vidékfejlesztési és Ökogazdálkodási Alapítvány 32.487,71 Euro
  • Pusztaottlaka Önkormányzat (34.000 Euro)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


pályázatok