Még egy sátor nyílt meg, jelentkezz az ifjúsági gyúróversenyre


Az idei Csabai Kolbászfesztivál október 19-én, pénteken 10 órakor az ingyenes ifjúsági kolbászkészítő versennyel startol el.

A nagyszámú nevezés miatt a szervezők úgy döntöttek, hogy a Munkácsy mellett megnyitják a másik nagysátrat, a Mokryt is a csapatok számára. Így jelentkezéseket még várnak, elfogadnak.

Két korcsoportban lehet nevezni: óvodás korú gyerekek és általános iskola I-IV. évfolyam tanulói, valamint általános iskola V-VIII. évfolyam tanulói, középiskolás diákok, főiskolai, egyetemi hallgatók. Az induló, maximum 5 fős csapatok feladata, hogy a helyszínen átvett 5 kg húsból sütni való kolbászt készítsenek. Nevezési díj nincs, a húst és a belet és 5 fő részére a belépőjegyet ingyenes kapják a csapatok. További szurkolók, kísérők vagy résztvevők számára már nem tudnak ingyenes és kedvezményes karszalagot biztosítani! Az 5 főből legalább egy felnőtt (18 évet betöltött) részvétele szükséges, és a többi 4 fő csapattag érvényes diákigazolvánnyal kell, hogy rendelkezzen.

Az első három helyen végző csapat mindkét korcsoportban pénzjutalomban (50, 40, 30 ezer forint) is részesül, a készpénzt a gyerekek az iskolával vagy az egyesületekkel közösen használhatják fel. Jelentkezz most:https://www.csabaikolbaszfesztival.hu/asztalfoglalas/2018-10-19-ingyenes-ifjusagi-gyuroverseny

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


gyúróverseny