Iskolánkból 76 gyerek szerveződött 19 csapatba. A feladatsorra jellemző, hogy a csapat közösen oldja meg. A verseny nehézsége, hogy 13 feleletválasztós és 1 kidolgozós feladatot kell megoldani, ám a feleletválasztósok között olyanok is vannak, ahol több megoldás is lehet. A feladatok megoldására 60 perc áll a csapatok rendelkezésére
A megyei eredményhirdetést a gyulai Erkel Ferenc Zeneiskolában bonyolították, ahol minden évfolyam első hat helyezett csoportja részt vett a felkészítő tanárokkal együtt.
A "Névtelen végtelen" 6. évfolyamos fiúcsapat megnyerte a megyei fordulót, így ők képviselhették iskolánkat a 2018. november 24-én megrendezett országos döntőn Budapesten.
A fővárosi versenyen nagyon ügyesen helyt álltak a fiúk és a 35. helyen végeztek.
A csapat tagjai:
6. évfolyam:
Felkészítő: Kenyeres Gyöngyi
A 4. évfolyamos "Okoskák" csapata a megyei fordulón a 6. helyen végzett.
A csapat tagjai:
4. évfolyam:
Felkészítő: Licskáné Polgár Márta
Köszönjük a kollégák felkészítő munkáját és a tanulók lelkiismeretes felkészülését!
Felhívás! |
Amit te már kinőttél, másnak még jó lehet! |
„Szép magyar beszéd” verseny a Reményhírben |
Karácsonyi hangverseny |
Rekortánpályákat adtak át a békési dr. Hepp Ferenc Általános Iskolában |