UP: 4 pont Egerből


Utánpótlás csapataink Egerben léptek pályára és játszottak két remek mérkőzést.

Ifistáink fej-fej mellett küzdöttek az egriek ellen, aminek a végeredménye egy gólzáporos 17-19-es félidei eredmény alakult. A folytatásban sikerült felvenni a ritmust, és kihasználva az ellenfél hibáit előnyre sikerült szert tenni, így végül 32-38-as végeredmény mellett örülhettünk a győzelemnek.

Eger - Békés-Drén KC 32 - 38 (17-19)
Békés: Takács Sz., Kovács L. 1, Bátky B. 1, Bátky P. 9, Ásós M. 10, Kiss R. 4, Dénes Á. 6, Kádas B. 1, Csige N., Vass E. 2, Pál Sz. 1, Kohlrusz L., Magyar B. 2. Pankotai B., György O. 2.
Eger legjobb dobói: Tóth R. 10, Péter G. 8.
Kiállítások: 8 perc, ill. 6 perc. Hétméteresek: 4/3, ill. 4/4.

Serdülőink is nehezen rázódtak bele a mérkőzésben, ugyan felváltva estek a gólok a félidő első felében. Végül az első 25 perc eltelte után 9-11-et mutatott az eredményjelző. A második játékrészbe, szinte bombaként érkeztek vissza játékosaink és sorra használták ki a hazaiak hibáit, ami által percről percre növelték előnyüket a sárcok. Végül 15-25-ös eredménnyel továbbá nis megőrizték a srácok a veretlenséget.

Eger - Békés-Drén KC 25 - 15 (9-11)
Békés: Borbély I., Somoskövi G., Balogh B., Balogh B., Kovács L., Kóa K. 1, Berta Á. 1., Kiss A. 1, Kovács D. 1, György O. 4, Ádám G. 6, Gyepes N. 3, Kóti K. 3, Varga I. 1, Szabó Á. 5.
Eger legjobb dobói: Zbiskó Á. 4.
Kiállítások: 0 perc, ill. 2 perc. Hétméteresek: 4/2, ill. 1/1.

- Egerbe mindig nagy örömmel megyünk mert nagyon szeretik a kézilabdát az ottani barátaink, edzőkollégáink és a fiatalok is. A mérkőzésen Kiss Attila és Ádám Gergő kiemelkedő teljesítményt nyújtott, ahogyan Borbély István már másfél éve minden mérkőzésen támasza a csapatnak. Gratulálok! Hajrá Békés!" - nyilatkozta Jámbor-Kardos Viktor, edző.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!