Boldog Új Esztendőt Kívánok!


Dankó Béla országgyűlési képviselő újévi köszöntője.

A rohanó idő a legtöbbször valóban pillanatnyi villanások képében örvénylik körülöttünk olyan sebességgel, melyet szem nem láthat, és kéz nem érinthet meg. Mindennapjaink, a munkás hétköznapok mégis ezen pillanatok által válnak valósággá és állnak össze egy-egy megismételhetetlenül egyedi emberi sorssá.

A kézzelfogható valóság történései aztán idővel, ahogy napok, hetek, hónapok követik egymást, átsorolódnak az emlékek és tapasztalatok közé. Vannak, akik gyakran látogatják ezt az egyre gyarapodó kincsestárat, mások inkább a mának élnek. Ám mindannyian megegyezünk abban, hogy szeretnénk megfoghatóvá tenni, rendszerben látni magunk körül a múlt, a jelen és jövő örök körforgását. Ilyenkor év vége felé tehát egyre gyakrabban tekintünk magunk mögé, végigpillantva a lassan búcsúzó óesztendő napjain, kézbe véve az elfogyó naptár körülöttünk heverő lapjait.

Szívünkben még a közeli karácsony fényeivel és benyomásaival már csak néhány lépés az újesztendő. Ám ezen néhány lépés alatt, december végéhez közeledve gyakrabban állunk meg elgondolkozva. Mérlegre tesszük mindazt, ami volt, mindazt, ami lesz és latolgatjuk: vajon mi lehet mindebből a jövőben? Az elvégzett feladatok, a szorgalmasan kitöltött esztendő érzete a jól végzett munka örömével, a még előttünk álló tennivalók, kihívások pedig hittel, tenni akarással vérteznek fel bennünket. Talán ezért van az, hogy az óév és újesztendő közötti néhány óra, a szilveszter mindig is a vidámság, a jövőbe vetett bizalom ünnepe volt. Ünnep, mely egyrészt elbúcsúztat bennünket mindattól, ami volt és útnak indít mindazok felé, melyek lesznek. S ha a rohanó pillanatokból szövődő emberi sorsokra gondolunk, tudjuk, hogy ezek a szálak együtt, közös erőfeszítések által válhatnak csak sikeres életutakká. Ezért gyűlünk hát egybe ilyenkor is, mint mindig az emberiség története során, amikor nagy lépésre került a sor. Tesszük ezt jókedvvel, jó barátokkal együtt köszöntve 2019-et, az újabb lehetőségek ma még talán ismeretlen időszakát.

Bízom tehát abban, hogy mindenki olyan közösségben, olyan társakkal körülvéve teszi meg az óév utolsó és az újév első lépéseit, kikkel valóban felhőtlenül, a jókedv és a jókívánságok lendületével kezdheti meg az előttünk álló évet. Mindehhez sok erőt, jó egészséget, sikerekben gazdag, boldog újévet kívánok.

Dankó Béla

országgyűlési képviselő

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


újév köszöntő