Több szakmában versenyeztet az iparkamara


Január hetedikén Békés megyében is megkezdődtek a szakmai tanulmányi versenyek megyei elődöntői. A tavalyinál jóval több induló van, összesen 595-en szállnak versenybe, 36 szakmában.

A Szakma Kiváló Tanulója (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) elődöntői három héten keresztül tartanak, az első napon 26 fiatalt várt székházába a területi versenyeket szervező Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara. Legtöbben a szakács, vendéglátásszervező, pincér és eladó szakmákból szálltak ringbe. A döntő idén is a Szakma Sztár Fesztiválon lesz, március 12–14. között Budapesten, a HUNGEXPO területén.

– Idei újdonság, hogy az elmúlt tíz év szakmai sikerei nyomán, a szervezést, az eredményeket figyelembe véve, a minisztériumok úgy döntöttek, hogy lemondtak bizonyos szakmai versenyek szervezéséről és átadták azt az iparkamarának. Továbbá átkerültek a vasút területéhez kapcsolódó szakmák is – tájékoztatott Mészárosné Szabó Anna szakképzési osztályvezető. – Így először versenyeztetünk pl. járműfényezőket, karosszérialakatosokat, autóelektronikai műszerészeket. Ez azt is jelenti, hogy majd a döntőben a pályaválasztás előtt álló diákok sokkal több szakmát ismerhetnek meg, a korábbi 41 helyett immár 53-at.

Tavaly Békés megye sikeresen szerepelt, a megyék versenyében a képzeletbeli dobogóra is felállhattunk a döntőbe jutó szakmunkás tanulók létszámával. A döntőben hárman állhattak dobogóra a viharsarki iskolák diákjai közül.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!