KÓTA díjjal jutalmazták Matyi Istvánt a Gemma tulajdonosát!


Matyi István a Gemma Cégcsoport tulajdonosa 2019.01.20-án vasárnap Budapesten a Budai Ciszterci Szent Imre Gimnázium Dísztermében ünnepélyes keretek között vehette át mecénási kategóriában a magyar zenekultúra területén végzett kimagasló munkájának elismeréséül a neves KÓTA-díjat.

A KÓTA-díj megalapítását 2004-ben határozta el a Magyar Kórusok Zenekarok és Népzenei Együttesek Szövetsége. A díjat - a nem hivatásos kórus-, zenekari- és népzenei élet legkiválóbb képviselői nyerhetik el minden esztendőben. A díj különlegessége, hogy zeneszerzők ,karnagyok, zenetanárok, művészeti vezetők mellett Matyi István kiemelkedő társadalmi szerepvállalásáért nyerte el méltán a díjra jelölést és az ezzel járó elismerést.

A közösségért tett eddigi áldozatos munkája révén az egykori Békés-tarhosi Énekiskola mecénása lett. 2013-ban vásárolta meg az egykori, legendás hírű Békés-tarhosi Énekiskolának is helyt adó tarhosi kastélyparkot. Az itt működő iskola (1946-1954-ig) volt az ország első állami Énekiskolája, Kodály Zenepedagógiai módszerének első gyakorlati megvalósulási helye a világon. A társadalmi szerepvállalás jegyében felkarolta az egykori, legendás hírű, Magyar Örökség Díjat Őrző, 2016.áprilisában a Hungaricum bizottság által nemzeti értékké nyilvánított, Gulyás György karnagy, zenepedagógus által alapított Békés-tarhosi Énekiskola hagyományait és a mai kastélypark területén egy Énekzenei, Kulturális és Szabadidő központot álmodott meg a jövő nemzedékének, a jövő tehetségeinek. Eddigi munkája eredményét tükrözi a kastélypark megújult környezete, az eddigi ráfordításai és jövőbeni tervei. Jövőbeni terveinek megvalósításában mellette áll családja, barátai, munkatársai, a szakma neves képviselői, az egykori tarhosi diákok.

Matyi István szakmájában elismert növényorvosként végzi mindennapi tevékenységét. Felelősségteljes munkája mellett sok időt fordít a társadalmi szerepvállalásra is Vállalkozóként a hagyományok ápolása, a kultúra, a művészet támogatása kiemelkedő jelentőséggel bír életében.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!