Pályázati forrásból rehabilitálják a leromlott városrészeket


A terveket ma délelőtt ismertette Izsó Gábor polgármestert és Kádasné Öreg Julianna, a Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ igazgatója.

Mint azt a polgármester elmondta, a célterület fejlesztésén túl az ott élő, programban résztvevő embereket is segíteni fogják.

A projekt részeként 24-26 utca járdáját cserélik ki, lámpatesteket és 40db térfigyelő kamerát is telepítenek, de épül játszótér, közösségi pont és 15db kisebb családi ház, amelyet lakbér és karbantartás mellett használhatnak a szakemberek által kiválasztott családok.

Kádasné Öreg Julianna a fejlesztési program kapcsán hangsúlyozta, a célterületen 1119 személy él, képzésben a tervek szerint mintegy 150 fő vesz részt, akiknél a cél, hogy bizonyítványt szerezzenek különböző egyszerűbb szakmákban.

A képzések több ütemben zajlanak.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!