Kortássegítő tábor Dánfokon!


Békés Városi Szociális Szolgáltató Központ, mint az EFOP 3.2.9-16-2016-00026 Még több lehetőséggel projekt kedvezményezettje 2018. június 18 és június 22. között valósította meg Kortárssegítő tábort Békés Dánfokon 15 fiatal részére.

A Kortárssegítő Tábor a program keretében második alkalommal került megrendezésre.

A tanévet követő első vakációs héten önkéntes gyerekek, fiatalok lelkesen "dolgoztak" együtt a meghívott szakemberekkel – pszichológus, mentőtiszt, metálhigenikus szakember, addiktológus, közösségépítő szociális szakember – miközben közös szubkultúrát is építettek.

Örömmel tapasztaljuk, hogy a kortárssegítés célját, mint a közösség- és egészségfejlesztési módszer kialakítása a helyi fiatalok körében, akik a helyi értékrenddel, szokásokkal, kultúrával adaptív identitástudatot legyen képes kialakítani egyre a képzést követően – a fiatalok magukénak vallják. Érzik és megértik, a kortárssegítő a fiatal közösségben árnyalja a világról kialakuló képet, eligazítson és közbenjárjon a problémák megoldásában, elősegítse a pihenést és regenerálódási alternatív lehetőségek információihoz való hozzájutást, referencia és kontrollcsoportként funkcionáljon, fokozza az érzelmi teherbírást és erősítse az identitástudatot.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


kortárssegítő