Békési siker a biliárd versenyen


Harmadik alkalommal szervezték meg a Kecskemét Gábor Kulturális Központban a Jóbarát Biliárd versenyt - Szűcs Sándor emlékére. Szombat reggel száznál is több versenyző állt asztalhoz és ragadott dákót, hogy bebizonyítsa két napon keresztül, hogy ő a legjobb.

Az ország egész területéről, sőt még Romániából is érkeztek versenyzők. A szervezők, - a finom ebéd mellett - gondoskodtak a napközbeni nassolásról is: - lilahagymás zsíroskenyér ált mindenkor a versenyzők rendelkezésére.

10 asztalon zajlottak a golyók csatái, ebből 6-on a profik mérkőztek, 3 az amatőröké volt és a női versenyzők is birtokukba vettek egy asztalt.

A profik között csoportmérkőzések zajlottak, majd az onnan tovább jutók egyenes kieséssel a legjobb 4-ig jutottak, aztán jöttek a döntők, melyek alapján kialakultak a végső eredmények. Az amatőrök versenyében is így történt a döntőbe jutás, míg a női versenyzők között körmérkőzések zajlottak.

Eredmények:

Országos Biliárd Szövetség pontszerző versenyzők:

  • helyezett: Kocsor Sándor ( Békés )
  • helyezett: Bíró Imre ( Gyomaendrőd )
  • helyezett: Tóth Árpád ( Hódmezővásárhely )
  • helyezett: Kolarovszki András ( Békéscsaba )
  • Amatőr versenyzők:

    I. helyezett: Dragomér János ( Békéscsaba )

    II. helyezett: Wágner Ádám ( Békéscsaba )

    III. helyezett: Pap Róbert ( Hódmezővásárhely )

    Női versenyzők:

    I. helyezett: Kun Éva ( Békés )

    II. helyezett: Héjja Péterné ( Orosháza )

    III. helyezett: Szász Erika ( Budapest )

    Gratulálunk a versenyzőknek!

    Tételek: 141 - 160 / 231 (12 oldal)

    Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!