Testvérvárosok közel s távolban


Békés városnak jelenleg négy testvértelepülési kapcsolata van életben. A legrégebbi ezek közül a romániai Gyergyószentmiklóssal kötettett, még 1993-ban.

Az eltelt emberöltő alatt leginkább szociális és sport területen fűzték szorosabbra a kapcsolatokat, de az egyházi és oktatási intézményi kapcsolódások és élőek. Tavaly a Bethlen Gábor Alapkezelő 1,4 millió forintos pályázati forrásából 45 fős, részben általános iskolás gyermekekből álló küldöttség érkezett Békésre augusztus 20-án, akik fellépéseikkel gazdagították is a helyi ünnepségeket.

Az időrendben második testvérvárosi szerződést a vajdasági Magyarittabéval 2007-ben kötötték. A kapcsolat kialakításában nagy szerepe volt Mester Péternek, a Békési Városvédő és Szépítő Egyesület akkori elnökének, valamint Szakál Ferencnek, Magyarittabé korabeli polgármesterének. Az időközben elhunyt Mester Péter tiszteletére tavaly nyáron, a falunapon emléktáblát lepleztek le a vajdasági településen.

2014 óta Békés testvértelepülése a sziléziai Myszkow, ahová mindeddig főleg a politikai élet szereplőiből álló delegációk jutottak el, és a lengyelek is – polgármesterük vezetésével – rendre vendégei Békésnek a Madzagfalvi Napok idején.

Az önkormányzatok közötti partnerségre 2016-ban szándéknyilatkozatot írt alá Békés és a Bihar megyei Hegyközkovácsi. A határközeli településsel 1941-ben már volt testvérvárosi kapcsolata Békésnek, főleg amiatt, hogy Hegyközkovácsit részben innen kitelepülő földbirtokosok alapították meg. A kapcsolat a világháború alatt megszakadt, de pár éve – részben civil, részben egyházi kezdeményezésre – újjáéledt.

A négy élő testvérvárosi kapcsolat 2018-as fejleményeiről a legutóbbi ülésén fogadott el előterjesztést Békés Város Képviselő-testülete. Izsó Gábor polgármester pedig újabban egy csehországi kapcsolat kiépítésén dolgozik. A morvaországi iparváros, Kyjov vezetése a szeptemberi Madzagfalvi Napok idején tesz majd először látogatást Békésen, a közeledés akkor folytatódhat.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!