Hivatalosan is átadták a kondiparkot Békésen


Átadta Izsó Gábor polgármester úr és Kálmán Tibor alpolgármester úr a kondiparkot, vagy ahogy elhangzott, „felnőtt játszótér”, illetve alpolgármester úr tájékoztatta a média képviselőit a városvezetés további sportkörű terveiről. Dobi István edző versenyzőivel bemutatta a szerek helyes használatát. Közben elmondta, hogy ezeknek a sporteszközöknek a használatának csak a kreativitás szab határt, egy szert többféle módon is lehet használni.

Az átadóról készült videót megnézheti itt: Videó

Április 3-án ünnepélyesen átadták az Ady utca és a Baky utca sarkán kialakított szabadtéri kondiparkot. Izsó Gábor polgármester köszöntése után Kálmán Tibor alpolgármester ismertette, hogy a fejlesztés pályázati forrásból valósulhatott meg. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának pályázatán elnyert 17 millió forintos támogatásból készült el a150 négyzetméteres szabadtéri kondipark, ahol tizenöt, úgynevezett "saját testsúlyos" sporteszköz kapott helyet. A Nemzeti Sportközpontok által kivitelezett létesítményhez önerőt nem kellett hozzátenni.

Kálmán Tibor ismertette, hogy az elmúlt években több sporttal kapcsolatos pályázatot nyújtott be az önkormányzat, hogy segítsék a lakosok testmozgását. A kézilabda-munkacsarnok engedélyeztetésre már a Miniszterelnökség előtt van, és a helyiek reményei szerint hamarosan leteszik az alapkövet. A Magyar Labdarúgó Szövetségtől elnyert pályázattal és városi önerővel 200 fős mobillelátóval, mobilkijelzővel és labdafogó hálókkal gazdagodik a Sportpálya. A Fáy utcai játszótér mellett egy másik kondipark épül, illetve egy 800 méteres rekortán futópályát szintén kialakítanak az Élővíz-csatorna partja mentén.

Tételek: 21 - 40 / 70 (4 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!