Békésre evez a Bárka


Ablak a kortárs magyar irodalomra címmel tartanak irodalmi estet a Bárka folyóirat szerkesztői és munkatársai a Békés-tarhosi Zenei Napok keretein belül 2019. június 19-én (szerdán) 19.00 órai kezdettel.

A Békéscsabán megjelenő Bárka folyóirat nem csak a helyi kultúrában tölt be fontos szerepet, hanem a teljes Kárpát-medencében, sőt, az egész magyar nyelvterületen ismert. Nem véletlenül, hiszen maga is nyitott, igényes, friss, érdeklődése sokrétű, nem hiába az a jelmondata, hogy Ablak a kortárs magyar irodalomra. És talán az sem véletlen, hogy tavaly ünnepelhette működésének 25. évfordulóját.
Szerkesztői, munkatársai mind íróemberek, országosan elismert szerzők: a József Attila-díjas Elek Tibor irodalomtörténész, Erdész Ádám történész, Farkas Wellmann Éva költő, Gyarmati Gabriella művészettörténész, Kiss László író, a József Attila-díjas Kiss Ottó író, költő, Lovász Andrea kritikus, gyermekirodalmi szakember és a békési Szil Ágnes író.
A június 19-ei békési rendezvényen nem csupán a Bárkát, illetve annak internetes változatát, a Bárkaonline-t mutatják be, hanem minden résztvevő felolvasással is készül. A helyszínen megvásárolható lesz néhány saját könyv, a Bárka-díjasok reprezentatív antológiája, és ajándék Bárka-számokkal is kedveskednek a vendégeknek.

Az estet dr. Elek Tibor főszerkesztő rendezi, illetve moderálja.
Közreműködnek:
Farkas Wellmann Éva költő, szerkesztő
Kiss Ottó költő, író
Kiss László író, szerkesztő
Szil Ágnes író, szerkesztő

Helyszín: Kecskeméti Gábor Kulturális Központ kápolna terme
A belépés ingyenes. Minden kedves érdeklődőt szeretettel várunk!


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!