A BÉKÉS MEGYEI ÖNKORMÁNYZAT BEMUTATJA:


MEGYENAP 2019

A Békés Megyei Önkormányzat ebben az évben is megszervezi a megyei összetartozás napját, a Megyenapot, ezúttal is szeptember első szombatján, amely idén hetedikére esik. Az első három rendezvény sikere bizonyítja, hogy szükség van egy olyan programra, melyen hagyományaink, a nemzetiségek kultúrája, megyénk értékei kerülnek középpontba, mindeközben a kilátogatók színvonalas, kicsiket és nagyokat célzó programokon érezhetik jól magukat – tudatta Zalai Mihály, a Békés Megyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke.

Hagyományainkhoz híven ezúttal is bemutatkoznak a megyei értéktárban szereplő értékek, lesz kézműves vásár és kistermelői piac, valamint felvonultatják hagyományaikat és értékeiket a megye nemzetiségei. Színpadi produkciók és egy esti koncert gondoskodik a közönség szórakoztatásáról, és ezúttal is külön figyelmet fordítunk a gyermekekre: nagysátrunkban kézműves foglalkozások, gyereksarok, népi játszótér és kosárhinta várja őket – és természetesen a léggömb és az óriás torta sem fog hiányozni. A katonai hagyományőrzők és bemutatóik mellett a jelenkor "egyenruhásai": tartalékosok, határvadászok, készenléti rendőrök, a honvédség tagjai és terrorelhárítók engednek bepillantást munkájukba.

Újdonságot is tartogatunk idén: a megyei értéktár elemei mellett a települési értéktárakban szereplő tételeket is megismerhetik az érdeklődők. Sőt: a szomszéd megyék értéktárai, valamint testvérmegyéink közül Hargita, Arad és Bihar megye is felvonultatja kincseit. Kézműves vásárunk és kistermelői piacunk tovább bővül, jelenleg már közel nyolcvan résztvevő regisztrálta magát, de folyamatos a jelentkezés. Színpadi fellépőink a megyei nemzetiségek képviselői, néptánc egyesületeink, Fekete Dávid bábos-mesemondó, az esti produkciót pedig a Besh o droM szolgáltatja.

A harmadik Megyenap fővédnöke dr. Nagy István agrárminiszter, védnöke dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott.

A rendezvényt támogatta a Agrárminisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Bethlen Gábor Alapítvány, a Békés Megyei Kormányhivatal, a Nemzeti Művelődési Intézet, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, a Békés Megyei Népművészeti Egyesület és Békéscsaba Megyei Jogú Város.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!