„Újkígyós Díszpolgára” lett dr. Takács Árpád kormánymegbízott


Augusztus 20-án a több mint ezer éves Magyarországot, Európa egyik legrégebbi államát ünnepeljük. Az elmúlt ezer év megtanított minket, hogy Magyarország és Európa akkor marad meg, ha megőrzi önmagát. Megőrzi biztonságát, függetlenségét és keresztény kultúráját – hangsúlyozta ünnepi beszédében Jakab István.

Szent István trónra lépésétől napjainkig a magyarság 442 esztendőt töltött idegen uralom vagy befolyás alatt, de mindvégig megtartotta az országot, nem adta fel hitét és nemzettudatát. Magyarország volt Európa védőbástyája, megvédte és ma is védelmezi Európa határait, mert ez a küldetésünk, van hozzá hitből fakadó erőnk és képesek vagyunk összefogni – tette hozzá az Országgyűlés alelnöke. "Ha a hit pajzsát tartod, rajtad az üdvösség sisakja is. Mert e lelki fegyverekben szabályszerűen harcolhatsz láthatatlan és látható ellenségeid ellen. Hiszen az apostol ezt mondja: csak az nyeri el a babérkoszorút, aki szabályszerűen küzd." – idézte államalapító Szent István király fiához, Imre herceghez írott intelmeit. Jakab István azt is kifejtette: akkor igazán ünnep az ünnep, ha azt lélekben is megéljük és átérezzük, hogy mit jelent a haza és a nemzet fogalma.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a MAGOSZ által szervezett Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem programról szólva Jakab István nyomatékosította: a magyarság nemzeti összetartozását erősíti és a felelősségvállalás programja egyben.

Szent István, mint azt a történelem igazolta, bölcs döntések által szervezte meg a magyar államot. Fiának írt intelmei betekintést engednek a szent király tetteit meghatározó alapelvekbe. Ezek közül a hit megőrzése áll az első helyen és az erkölcsös élet nélkülözhetetlenségével fejezi be a felsorolást, így egységbe foglalva az állam jó vezetéséhez szükséges elveket. A hit és az erényes élet fontossága, mint alap végig kísérte történelmünket. Az újkígyósiak is ezt hozták magukkal, amikor gróf Wenckheim József Antal hívására ideérkeztek kicsivel több mint kétszáz évvel ezelőtt – hangsúlyozta a Hazaváró Emlékkútnál megrendezett ünnepségen Szebellédi Zoltán. Az éppen tíz esztendeje városi címet szerzett Újkígyós polgármestere úgy fogalmazott: "szükség van az ünnepekre, hogy felül tudjunk emelkedni a mindennapok őrlődésein, esetleg viszályain. Leginkább azért, hogy ilyenkor a lelkünket is a magasba emeljük…"

Az Újkígyósi Városnapok és a nemzeti ünnepünk alkalmából megtartott ünnepségen, a helyi képviselő-testület döntése értelmében – a lakosság közbiztonságáért és a közéletben folytatott eredményes és kitartó munkájának elismeréséül – "Újkígyós Díszpolgára" kitüntető címmel ismerték el dr. Takács Árpád, a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott munkásságát.

"Egy közösségért felelősséget viselő vezető tisztségviselőnek nem lehet nagyobb elismerés, mint azok köszönete, akik a mindennapi ügyeikben bizalommal fordulnak hozzá és az általa irányított intézményhez…" – tolmácsolta Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes gratuláló levelét dr. Csatlós László, Újkígyós jegyzője.

A szülővárosa által adományozott kitüntető címet Szebellédi Zoltán polgármestertől vette át a Békés Megyei Kormányhivatalt vezető kormánymegbízott. A díszpolgári cím elnyeréséhez a rendezvény ünnepi szónoka Jakab István, az Országgyűlés alelnöke, a MAGOSZ elnöke is gratulált.

Különös helye lesz a szívemben és igyekszem megszolgálni – mondta a díszpolgári cím átvételét követően dr. Takács Árpád, aki családja mellett a Békés és Vas megyei tűzoltóknak, katasztrófavédelmi szakembereknek, illetve a Békés Megyei Kormányhivatal munkatársainak is köszönetet mondott. Szentendrén lettem katonatiszt, Békéscsabán főtiszt, Szombathelyen tábornok, Budapesten országos iparbiztonsági főfelügyelő, Békéscsabán kormánymegbízott, de Újkígyóson lettem ember! – húzta alá, hogy ezer szállal kötődik szűkebb pátriájához. Megtanultam, hogy vidéki embernek lenni nemcsak dicsőség, megtiszteltetés, hanem kötelesség is. Ennek a térségnek a felemelkedését az agrárium, a vidékfejlesztés és az elvégzett munka biztosítja – tette hozzá.

Az ünnepségen "Újkígyósért" kitüntető címet vehetett át Balogh József sokszoros ifjúsági és junior válogatott, hatszoros felnőtt magyar válogatott kézilabdázó, kézilabdaedző és kimagasló közösségi tevékenységéért az Újkígyósi Fiatalokért Közhasznú Egyesület képviseletében Vida Klára elnök.

Dr. Kulcsár László, a NAK megyei elnöke elmondta: míg tavaly 22, idén már 33 tonna búzát ajánlott fel a Békés Megyei gazdatársadalom a Magyarok kenyere – 15 millió búzaszem program keretében a Kárpát-medencei szociálisan rászoruló gyermekek élelmezésére. Az új búzát és kenyeret Ilyés Zsolt római katolikus plébános szentelte meg, Jakab István alelnök és Szebellédi Zoltán polgármester szegte meg.

(Békés Megyei Kormányhivatal)


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!