Oktatás Békés-Dánfokon


Forrás: Virág István Emlékoldal
Helyszin: Békés - Dánfok
Megjelent: 2019 Szeptember 24. ( Kedd ) 08:42
Módosítva: 2019 Szeptember 24. ( Kedd ) 13:12
A Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége 2019. szeptember 20 – 23 között, három napos oktatást tartott Békésen. Az oktatáson részt vettek a megye területén működő polgárőr egyesületek vezetői.

Az oktatás célja, hogy minden polgárőr vezető a kor követelményeinek megfelelően frissítse ismereteit, ismerje meg a változó törvényeket, jogszabályokat.

Lipták István a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége Felügyelő Bizottságának elnöke köszöntötte a megjelenteket. Kiemelte, hogy a polgárőrök munkájára a stratégiai partnerek feltétlen számítanak, ám a polgárőr munkához hozzá tartozik a folyamatos képzés, tanulás, a már megszerzett tudásismeret felfrissítése is, amihez ezen továbbképzés reményei szerint nagyban hozzájárul.

A köszöntő szavak után, György Sándor r. alezredes a BMRFK Idegenrendészeti Osztály vezetője tartott előadást a Határrendészeti tevékenységről. Beszélt az államhatár őrzéséről, a határforgalom ellenőrzéséről és az államhatár rendjének fenntartásáról. Fábián László r. alezredes BMRFK Lőkösháza Határrendészeti Kirendeltség ügyfélszolgálati vezetője a Békés megyét érintő államhatár védelméről és a polgárőrséggel közös szolgálat tapasztalatairól, eredményeiről tartott előadást.

Nagyné Sztán Ilona a NAV Békés Megyei Adó- és Vámigazgatósága Ügyfélkapcsolati Osztály munkatársa a" A polgárőr egyesületek egyes adózási kérdései 2019." címmel tartott, igen értékes előadást. Beszélt az adótörvény változásairól, a polgárőr egyesület jogalanyiságáról, az adókötelezettség teljesítéséről, cégautó adóról, céges telefon használat adókötelezettségéről, a béren kívüli és adómentes juttatásokról, valamint a 451/2016. Korm. rendelet alapján az elektronikus ügyintézés részletszabályairól.

Az előadás befejezése után kötetlen fórum keretében válaszolt a feltett kérdésekre.

Az első napi előadássorozatot Deák Sándor r. százados a BMRFK Bűnmegelőzési Osztály kiemelt főelőadója zárta. A bűnmegelőzésről, áldozat- és vagyonvédelemről, valamint a drog prevencióról tartott előadás.

Másnap Marton Gergely tű. alezredes a Békés Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei iparbiztonsági főfelügyelője a két szervezet közötti együttműködésről beszélt. Ismertette az együttműködés feladatait katasztrófa helyzetekben és azok megelőzését szolgáló felkészítéseken, gyakorlatokon.

Hajdú Gábor tű. alezredes a Békés Megyei Védelmi Bizottság titkára a megkötött együttműködési megállapodásról és ezzel kapcsolatos polgárőr egyesületi feladatokról beszélt.

Kovács Péter a Mezőkovácsháza Polgárőr Egyesület KHSZ elnöke a közúti közlekedésről tartott előadást.

Harmadik nap Szilágyi Sándor és Karkó Dávid a Gyulai Mentőállomás munkatársai tartottak az újra élesztéssel kapcsolatos elméleti és gyakorlati oktatást.

Fórum keretében Gyarmati Sándor, a Békés Megyei Polgárőr Szövetség elnöke összefoglalta a három napon elhangzottakat. Beszélt a szabályos szolgálat ellátásról, technikai felszereltségről, közös járőrszolgálat fontosságáról. Nagyon fontos feladat a fiatalok bevonása a polgárőrség kötelékébe, majd megbeszélték a még nyitott kérdéseket.

A három napos előadássorozatot Lipták István, a Békés Megyei Polgárőrök Szövetsége Felügyelő Bizottságának elnöke zárta. FEB szerepét és az ellenőrzések tapasztalatait, tanulságait foglalta össze a továbbképzés hallgatóinak.

Tételek: 1 - 20 / 70 (4 oldal)

Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!