A kolbászhimnusznál már érezte, jó dolgok történnek itt


A Corvinhús, vagyis a budapesti Corvinus Egyetem hallgatói négy asztalt foglaltak le gyorsan a békéscsabai sportcsarnoknál a megszokott helyükön, a Mokry sátorban az idei Csabai Kolbászfesztivál október 25-ei, péntek délelőtti gyúróversenyére.

Ezen ebben az évben is ingyenesen vehetnek részt a nevező középiskolai és egyetemi csapatok.

– Dánielekkel felvértezve indulunk ismét a kolbásztöltő küzdelembe – hangsúlyozta a békéscsabai Nyemcsok Dániel koordinátor. – Ezzel arra utalt, hogy Óré Dániel az együttesek fő eszközbiztosítója, a fűszerek beszerzését pedig a Facebook-csoporton belül beszélik meg, intézik.

Szálas Dánielt sem szabad kihagyni a sorból, a budapesti egyetemista tavaly vett részt először a gyúróversenyen, és ahogy fogalmazott, már a látványtól ,,lehidalt".

– Amikor megszólalt a kolbászhimnusz, és láttam a rengeteg jókedvű töltőcsapatot, már éreztem, jó dolgok történnek itt – mesélte Dani. – Így is volt, életem egyik legszebb délelőttjeként éltem meg a versenyt, ahol nem a helyezés, hanem a remek hangulat, a jó társaság számított elsősorban.

Nyemcsok Dani hozzátette, már középiskolás kora óta indul a versenyen, és az egyetemen is felkeltette a fesztivál a barátai érdeklődését. Elmesélték élményeiket az ő barátaiknak, és így már a Budapesti Műszaki Egyetemről, valamint a Szegedi Tudományegyetemről is érkeztek csapattagok.

– Az is nagy élmény, amikor a kezünk munkája által elkészült, majd megsütött kolbászokat közösen megesszük, és mindenki a saját csapatáét tartja a legjobbnak – ecsetelte Nyemcsok Dani. – Aztán egy kicsit pihenünk, és irány vissza a rendezvényre, mert jó együttesek koncertjeit láthatjuk, hallhatjuk. Szóval, nagyon rendben van ez a fesztivál, remek a buli.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!