info@bekesmatrix.hu +36 (20) 9 351 683 bekesmatrix

Megszólalt a kis kockás, könyv született belőle


Nyemcsok Lászlónak, a Békés Megyei Hírlap újságírójának megjelent a minap Megszólalt a kis kockás – Harminc év sztorijai című könyve. A kiadványt Ando György, a múzeum igazgatója és a szerző mutatta be kedden este a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum konferenciatermében.

Nyemcsok László hangsúlyozta, hűséges típus, először kis kockás, általános iskolában használatos füzetet kapott a hajdani Népújságnál 1989-ben, és azóta sem szakított vele.

– Praktikus, mert könnyen a nadrágzsebembe gyűrhetem. A beleírtakat csak én tudom elolvasni, más firkálmánynak tartja – ecsetelte a szerző. – Ha háborúban az ellenség kezébe kerülne, akkor sem jutna vele semmire. Időnként viszont az iromány nekem is feladja a leckét, ezért jó, ha a fejemmel is jegyzetelek.

A fejben elraktározott sztorik kelnek életre a 136 oldalas könyvben, melynek képeit Lehoczky Péter fotóriporter készítette. A szerző lazára vette a figurát, a szórakoztatást tartotta szem előtt, mert, ahogy mondta, minden nap kárba vész, amelyiken nem nevettünk. A fejezetek címei: Újságírói kulisszatitkok, Igazi arcok igaz mondásai, Egy kis gasztrovilág, Családi pillanatok tökkelütötten, Mindent bele!

A könyv 1990 forintos áron megvásárolható a Békés Megyei Hírlap kézbesítőinél, a Hírlap ügyfélszolgálati irodájában (Békéscsaba, Munkácsy u. 9.), az Európa Könyvesboltban (Békéscsaba, Luther u.10.). Megrendelhető a nyemcsok.konyv@gmail.com e-mail címen és a 06 (30) 596-3486-os telefonszámon.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!