Teltház a 15. újévi koncerten


A BÚÉK Békés Újévi Hangverseny 15 évvel ezelőtt indult útjára és azóta is töretlen sikernek örvend. Az új év első hétvégéjén megrendezett program házigazdája idén is a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar volt, Bagoly László karmester vezetésével.

Az est Kálmán Tibor polgármester úr évnyitó gondolataival kezdődött. A koncertet, mint minden évben, táncos és énekes produkciók színesítették. A fellépők sorában köszönthettük a Grácia Mazsorett csoportot (fekészítőjük: Rábai Szilvia). Csik Krisztina és Szőke Balázs előadásában keringőt is láthattunk, akik a Nyíri Lajos Táncstúdió és a Békésszentandrási Vértessy TSE vegyes párosaként a C osztályban versenyeznek. Zsombok Réka, Rácz Renáta, Molnár Katalin és Csordás Ákos is énekelt a fúvószenekar kíséretében. Csökmei Gergő vidám előadását követően Novák Attila tangóharmonika muzsikájában és Bondár Kristóf marimba játékában gyönyörködhetett a közönség. Az esten közreműködött a Kistérségi Óvoda és Bölcsőde Kórusa, Kocsorné Krizbai Anna vezetésével és a Szegedi Kis István Református Gimnázium Leánykórusa, Takácsné Szabó Edina vezényletével. A hangversenyt a fúvószenekar az immár hagyománnyá vált Radeczki indulóval zárta. A koncertet követően Polgár Zoltán alpolgármester úr mondott ünnepi pohárköszöntőt, majd minden résztvevő a vendégünk volt egy pohár pezsgőre.

A Kecskeméti Gábor Kulturális Központ nevében Boldog Új Évet kívánunk minden kedves vendégünknek és kívánjuk, hogy találkozzunk rendezvényeinken 2020-ban is!

/Fotó: GA-Pix Fotó/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!