Szakmai versenyek az iparkamaránál


Országosan is sok induló a megyéből

Nagy a versenyszellem Békés megyében, a fővárost nem számítva nálunk a legmagasabb azon diákok száma, akik elindultak a szakmai tanulmányi versenyek megyei elődöntőin. Bár a tavalyinál kevesebb induló van, az 515-es létszám a megyék sorában éllovas maradt, 35 szakmát érintve.

A Szakma Kiváló Tanulója (SZKTV) és az Országos Szakmai Tanulmányi Verseny (OSZTV) elődöntői három héten keresztül, január 6-a és 22-e között tartanak. A döntő idén is a Szakma Sztár Fesztiválon lesz, áprilisban, Budapesten, a HUNGEXPO területén.

Az elődöntőt szervező Békés Megyei Kereskedelmi és Iparkamara szakképzési osztályvezetője elmondta: legtöbben a szakács, cukrász, pincér és magasépítő technikus szakmákból szálltak ringbe.

– Idén is több szakmával bővült az a kör, ahol a versenyek szervezője az iparkamara – hangsúlyozta Mészárosné Szabó Anna. – Először vannak a listán a közlekedésipari szakmák, vagy például az irodai titkár. Fontos hangsúlyozni, hogy a döntést az elmúlt évek sikeres szervezői munkája alapozta meg. Ez azt is jelenti, hogy majd a döntőben a pályaválasztás előtt álló diákok sokkal több szakmát ismerhetnek meg, immár 70-et. Hiszen megyei szinten több mint 400 diákot, 7. és 8. osztályos pályaválasztás előtt álló tanulót utaztatunk a legjobbak versenyére a fővárosba.

A verseny jelentősége abban is áll, hogy aki a megadott eredményt eléri (60%) a területi fordulóban, mentesül a szakmai írásbeli vizsga alól. Vélhetően ez is motiválja a sok indulót Békés megyéből, kihasználják a megmérettetés lehetőségét, még ha nem is jutnak el a februári középdöntőig.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!