Színházi előadással ünnepelte Békés a Magyar Kultúra Napját


Január 22-én este, a Magyar Kultúra Napján egy igazi klasszikus színházi élményben volt része mindazoknak, akik részt vettek e jeles nap tiszteletére megrendezett ünnepi programon a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ nagytermében.

A Himnusz eléneklése után, Polgár Zoltán, Békés város alpolgármestere mondott ünnepi köszöntőt, majd a budapesti Éless-Szín igazgatója, Dr. Éless Béla köszöntötte a szép számban jelenlévő közönséget. A direktor úr azt is elárulta, hogy a bemutatásra kerülő Heltai Jenő darabot, A néma leventét, melyet 2004 óta már 143 alkalommal adtak elő, ezen az estén viszik utoljára színpadra ezzel a szinte eredeti szereposztással.
Ennek fényében, az előadás végén a nagyérdemű közönség hálás tapsviharral köszönte meg a neves és elismert színművészeket is felvonultató társulat remek játékát.

/Fotó: GA-Pix Fotó/


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!