Elfogadta a költségvetését a roma nemzetiségi önkormányzat


Január 30-án tartott ülésén elfogadta a Békési Roma Nemzetiségi Önkormányzat Képviselő-testülete a költségvetését, valamint az együttműködési megállapodást a várossal.

Kovács Gusztáv, a nemzetiségi testület elnöke arról tájékoztatott, hogy a kilenc pontot tartalmazó napirenddel fél óra alatt végeztek a képviselők.

Az ülésen rajta kívül Antóni Zoltánné elnök-helyettes és Czinanó László képviselő vett részt, Ásós Tibor és Herceg Timótheusz képviselők igazolatlanul voltak távol.

Elsőként az elnök adott tájékoztatót a két ülés között végzett munkáról, majd a 2020. évi költségvetés került terítékre, amelynek bevételi fő összege 1,2 millió forint.

Ezt követően az elnöki hatáskörben meghozott pénzügyi jellegű döntések utólagos jóváhagyására került sor, majd a nemzetiségi önkormányzat szervezeti és működési szabályzata felülvizsgált szövegét fogadták el a képviselők. Ismét együttműködési megállapodást köt a város és a nemzetiségi önkormányzat, amelynek szövegét délelőtt a városi képviselő-testület is jóváhagyta.

Ennek lényege többek között abban áll, hogy nemzetiségi önkormányzat hivatali és titkársági feladatait a városi polgármesteri hivatal látja el. Együttműködési megállapodást kötöttek a dobozi romák önkormányzatával és nyilvántartásba vették a képviselői vagyonnyilatkozatokat.

Mucsi András, a nemzetiségi ügyekkel is foglalkozó Humán és Szociális Bizottság elnöke a városi önkormányzatot képviselte az ülésen és hozzászólásában megköszönte az eddigi sikeres együttműködést a képviselőknek.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!