Remek kezdéssel nyertünk Hatvanban


Az éremre pályázó Hatvan otthonában gazdagodott 2 ponttal vasárnap, a Békési FKC NB I B-s férfi kézilabdacsapata, amely végig vezetve nyerte a Keleti csoport 15. fordulója záró mérkőzését. Papp Bálint tanítványai ezzel a sikerrel felzárkóztak a sűrű középmezőnybe és elérhető közelségbe került számukra a dobogó is.

Hatvani KSZSE–Optimum Solar-Békési FKC 30–32 (12–16)
NB I B-s férfi kézilabda-mérkőzés. Hatvan, 200 néző. Vezette: Földesi Csaba, Halász András.
Békés: BORBÉLY – OSGYÁN 6, HASZILLÓ 6, Varsandán 3, SZÉKELY 4, Gál 3, FEDOR 4. Csere: Pajkó, Takács (kapusok), Oláh 3 (2), Kecskés, Csuzi 3, Boda, Kiss R., Dénes, Bátky B.  
A Hatvan legjobb góldobói: Kovács P. 8 (3), Bali 6.
Kiállítások: 4, illetve 8 perc. Hétméteresek: 3/3, ill. 2/2.

Ragyogó rajtot vett a békési csapat, amely az első 10 percben állva hagyta vendéglátóját (1–6). A hazaiak nehezen vették fel a tempót, de a félidő derekát átlépve Bali találatával sikerült felzárkózniuk két gólra (6–8). Úgy tűnt, hogy a vendégeknek Varsandán és Oláh találataival sikerül kilábalniuk a kisebb hullámvölgyből, de egy hármas szériával visszakapaszkodott a Hatvan (9–10). Erre is volt azonban válaszuk a látogatóknak, gyorsan visszaállították a 4 gólos különbséget, amit sikerült megtartaniuk a szünetre.
A második játékrész elején Fedor villanásaival visszaállt a mérkőzés eleji ötgólos különbség (14–19). A hazaiak megpróbálkoztak a hét a hat elleni játékkal is, de ez csak a különbség időszakos csökkentésére volt elegendő, kritikus közelségbe nem tudtak felkapaszkodni, sőt az utolsó percekre nem maradt izgalom (58. p.: 27-32). A házigazdák megpróbáltak finiselni, de már csak kozmetikázni tudták az eredményt.
 – Az első pillanattól kezdve domináltuk a mérkőzést és végig vezetve szereztük meg a győzelmet, amihez gratulálok a srácoknak. Minden kedves hölgy szurkolónknak boldog Nőnapot kívánunk! - nyilatkozta Papp Bálint, edző.

 A héten március 14.-én szombaton 18 órától a Békés Városi Sportcsarnokban lép pályára csapatunk a Nyíregyháza ellen.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!