LAKOSSÁGI FELHÍVÁS


Tisztelt Kereskedők, Kedves Vásárlók!

A piaccal és annak ideiglenes bezárásával kapcsolatban sok kérdés merült fel, illetve mi magunk is jeleztük, hogy keresünk megoldásokat a helyzet segítésére.

 

A bezárás tényét továbbra is helyes döntésnek tartjuk. A csoportosulások, sok ember egy helyen tartózkodása mára egyértelműen a vírus terjedésének elsőrendű rizikófaktorává vált. Főleg a leginkább veszélyeztetett korosztály védelme érdekében fontos ennek kerülése. Ez a bezárás legfőbb indoka.

 

Viszont - amint már hangsúlyoztuk - a kereskedőink, termelőink, kiváltképp a legkiszolgáltatottabb kistermelőink védelme és segítése is legalább ekkora kötelesség a város és vezetése számára.

 

A különféle fórumokon már láttuk, hogy sokan éltek a lehetőséggel, - igazodva a szabályokhoz és a lehetőségekhez - hogy reklámozzák termékeiket, áruikat, szolgáltatásaikat. Gondolunk itt akár a háztól vásárlásra, sőt a megrendelésre, házhoz kiszállításra is.

 

Ezekből kiindulva szeretnénk lehetőséget biztosítani a vevő és eladó közötti kapcsolatfelvétel és kapcsolattartás megindítására, annak segítésére a következő módon:

 

2020. március 29. vasárnapig küldjék el számunkra e-mailben, illetve telefonon mondják el, hogy mit milyen formában szeretnének értékesíteni.

 

Adják meg:

 

  • Az értékesítő nevét
  • Elérhetőségét (az árusítás helyét)
  • Az értékesíteni kívánt termékek körét
  • Az értékesítés módját (háztól értékesítés, kiszállítás)
  • Az elérhetőségeket (e-mail, telefon, egyéb)
  • Az egyéb fontosnak tartott információkat

 

A fenti információkat összegezve, csoportosítva összeállítunk egy listát, amit a lehető legszélesebb formában fogunk a nyilvánosság elé tárni, hogy a potenciális vásárlók értesülhessenek a kínálatról. A felsorolás meg fog jelenni a Békési Újságban, a Békés Mátrixon, a bekesvaros.hu oldalon, és a lehető legtöbb internetes elérési formában.

 

Az adatokat (2020. március 29. vasárnap este 20.00 óráig) a bekesipiac@gmail.com elektronikus levélcímre küldjék vagy telefonon közöljék Füredi Jánossal, a piacfelügyelet vezetőjével +36 70 597 3789 szám hívásával.

 

Szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy az a lehetőség és ajánlat a jelenleg fennálló helyzet, az érvényes szabályok figyelembe vételével készült. A változások, esetleges szigorítások életbelépésével kénytelenek leszünk azok betartásához igazítani.

 

Szintén kérjük, hogy felelősen, a szabályok betartásával végezzék a fenti kereskedelmi jellegű tevékenységeket. Legyünk figyelmesek, óvatosak, Lassítsuk, akadályozzuk a kórokozó terjedését!

 

Békés, 2020.03.25.

Tisztelettel:   Polgár Zoltán, Békés város alpolgármestere


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!