Szerencsés és boldog az az ember, aki mindezt megtapasztalhatja saját életében is. A Teremtő úgy akarta, hogy mind részesei legyünk ennek a csodának az anya-gyermek kötelék megélésében. De mit is jelent ez a varázslat? Honnan az erő, amely életre szóló kapocsként, támaszként állítja egymás mellé a szülőanyát és gyermekét? Mindannyiunk élete választ ad erre a kérdésre, de ez a válasz annyiféle, ahányan vagyunk. Hiszen mind gyermekként élünk valaki szemében, mindannyian egy édesanya által kaptuk meg az élet páratlan ajándékát.

Talán éppen ez az anyaság egyik titka: adni és újra csak adni. Adni önmagamat és a világot, adni erőt és bátorságot és adni a legfontosabbat: szeretetet. Ez a szeretet ölt formát egy arcban, egy mozdulatban vagy akár egy emlékben, ha kimondom: édesanyám.

Május első vasárnapján ez a szó áll a középpontban és általa mindenki előtt egy anya, nagymama képe is körvonalazódik. A köszönet és a hála percei, órái ezek, ám maga a hála sajnos nem állhat arányban mindazzal a jósággal, gondoskodással és segítséggel, amivel egy anya veszi körül gyermekét. A köszönet szavai eltörpülnek a tettek nagysága, a gyermeki lét biztonsága mellett. A női lét legszentebb, legcsodálatosabb formája az anyaság, melynek ereje soha nem gyengül, soha nem múlik el. Ugyanazzal a féltéssel és éberséggel vigyázza lépteinket most, mint amikor először pillantottuk meg egymást.

Kedves Édesanyák, a mindenkori jövendő és reménység őrzőiként mondok ma köszönetet mindannyiuknak a költő, Dsida Jenő soraival:

Köszönöm Istenem az édesanyámat!
Amíg ő véd engem, nem ér semmi bánat!
Körülvesz virrasztó áldó szeretettel.
Értem éjjel-nappal dolgozni nem restel.
Áldott teste, lelke csak érettem fárad.
Köszönöm, Istenem az édesanyámat.