Megkezdődött a napközis Erzsébet tábor a Szegediben.


Június 29- től indultak a Napközis Erzsébet– táborok az országban. Városunkban a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Szakgimnázium, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium Szánthó Albert utcai iskolaépülete ad otthont a tábornak.

A tábor programjának megvalósításában a Békési Szabadidős és Sportjáték Klub edzői, vezetői, az Omnia Pub&Food Békés NBI B- s kosárlabda csapat játékosai és az iskola dolgozói vesznek részt. Az egészséges életmód, a környezettudatosság, a kézművesség, az önismeret és a közösségépítés mellett a kosárlabda sportág alapjaival ismerkedhetnek a gyerekek játékos, élménygazdag foglalkozások keretében.

Az első héten húsz diák vesz részt a tematikus táborban, a második turnusban már negyvenen (két tábor keretében) pattogtathatják a kosárlabdát, játszhatnak, kirándulhatnak az Erzsébet a Kárpát-medencei Gyermekekért Alapítványnak köszönhetően (Erzsébet Alapítvány).

Idén, a koronavírus járványra és a járványügyi készültségre tekintettel a napközik fokozott egészségügyi és higiénés intézkedésekkel szervezhetők. A napközik programtervébe a jelentkező intézményeknek idén higiéniai oktatást is be kellett építeniük. Ez a békési gyerekek esetében hétfő délelőtt megtörtént, számolt be róla a tábor vezetője.

A szülők jelképes 500 Ft/fő/hét összeget fizetnek a táborozásért. Ezért cserébe napi négy étkezést, érdekes kézműves programokat, ajándék pólót kapnak a gyerekek.

A járvány időszakában a digitális tanrend miatt sok békési szülőnek kellett a szabadságát felhasználnia. A szervezők (SZKIRG és a BSZSK) nekik is próbálnak segíteni a tábor megvalósításával.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!