A város azokban a napokban emlékezik a nagy 1980-as körösi árvíz 40. évfordulójára. Július 26-án kerékpártúrán vehetnek részt az érdeklődők, amelynek keretében kilátogatnak a gátszakadási emlékműhöz, felkeresik Povád, Ludad és Vizesbánom területeit.
Túravezetők: Szalkai Imre és Vidó Edit. Július 28-án reggel a város és a környékbeli települések vezetői megkoszorúzzák az árvízi gátszakadási emlékművet.
Kedden 17:30-kor harangszentelésre és városi megemlékezésre kerül sor a templomkertben.
Az ünnepségen a régi rosszerdei református gyülekezet harangját szentelik újra, amely az árvíz után a termelőszövetkezetbe került, onnan költözött be pár éve a református egyházhoz. A harang a napokban elkészülő haranglábba költözik, az (újra)szentelést Katona Gyula református esperes-lelkipásztor végzi.
A haranglábnál megrendezendő városi árvízi megemlékezésen beszédet mond Kálmán Tibor polgármester. A szervezők tervei szerint harangláb lehetne az 1980-as árvíz és az elpusztult kelet-békési tanyavilág városi emlékhelye. A megemlékezés után könyvbemutatóra kerül sor a református gyülekezeti teremben.
A Jantyik Mátyás Múzeum Téka sorozatában jelenik meg az a könyv, amelyben megjelenik Mucsi András tanulmánya a tanyavilágról és Szalkai Imre írása a tanyákról és az 1980-as árvízről. A könyvben eddig még nem publikált képanyagot adnak közre az árvízről.