Mai beszélgetőpartnerem Rossu Teó, az MPE OCM intézményfenntartási és koordinációs igazgatója.

Pár mondatban bemutatnád magad a kedves olvasóknak? Hol születtél, milyen gyermekkorod volt, mióta vagy házas?

Gyulán születtem 1990 októberében. Méhkeréken nőttem fel szüleimmel és két testvéremmel. Mint a méhkeréki gyerekek nagy része, az általános iskolát és a középiskolát is két-tannyelvű iskolában végeztem. A nyári szünetek eleinte a játékról szóltak, de ahogy cseperedtünk, igyekeztünk az erőnkhöz mérten besegíteni a családi gazdaságba is. Ezekre a nyarakra visszagondolva jó érzés tölt el, összességében úgy gondolom, hogy nagyon jó gyerekkorom volt.

A gyulai román gimnázium után a Szegedi Tudományegyetem Gazdaságtudományi Karára kerültem, ahol gazdálkodás és menedzsment szakon közgazdász képesítést szereztem.

Feleségemmel, Rebekával 2015-ben házasodtunk össze, és július végére várjuk első gyermekünket.

Gratulálok, izgalmas időszak ez! Hogyan készülsz a kis jövevény érkezésére, milyen érzések keringenek benned az apasággal kapcsolatban?

Mivel első babánk lesz, már nagyon izgatottan készülünk rá. Minden eszközt, szükséges felszerelést, babaruhát megvásároltunk neki, és nagyon várjuk, hogy végre megszülessen, karjainkban foghassuk őt.

Azt esetleg elárulod, hogy kisfiú vagy kislány lesz az elsőszülött?

Ha az orvosok nem tévednek, akkor kisfiú. De ez nagyon rövid időn belül kiderül…

Amellett, hogy a baba érkezésére készültök, mivel töltöd még szívesen a szabadidődet?

Szabadidőmben, hogyha az időjárás is engedi, akkor nagyon szívesen kirándulok a feleségemmel. Már az egynapos kirándulások a közeli bihari hegyekben, vagy akár Magyarországon belül is kellemes kikapcsolódást nyújtanak számunkra. Ezen kívül postagalambokat tenyésztek. Volt pár év, amikor versenyekre is jártam velük, de szabadidő hiányában jelenleg ezt szüneteltetem.

Mikor és hogyan kerültél a Misszióhoz?

A Misszióhoz 2012 tavaszán kerültem, mivel itt végeztem az egyetemi képzéshez kötelező szakmai gyakorlatomat. Miután letettem az államvizsgát, azután keresett meg a misszióvezető úr. Pont volt két betöltetlen pozíció, amihez az én végzettségem megfelelő volt, én pedig igent mondtam, úgyhogy ez volt az első munkahelyem. Azóta munka mellett elvégeztem még a mesterképzést is.

Mesélnél erről a nyolc évről, amit itt töltöttél? Milyen pozícióban kezdted, azóta hova jutottál?

Amikor idekerültem, projektmenedzserként dolgoztam 3 évig. 2015-ben a pénzügyi osztályra kerültem, ahol a banki átutalásokat és a pénztárt kezeltem. 2018 nyarán kerültem a jelenlegi pozíciómba intézményfenntartási és koordinációs igazgatóként, úgyhogy elég sok területen dolgoztam már az itt eltöltött évek alatt.

Mit tartasz a munkádon belül a legnagyobb kihívásnak?

A legnehezebb része talán egyben a legmotiválóbb is. Az emberekkel való munka sok esetben nem könnyű. Minden munkatárs különböző, más igényekkel, különböző élethelyzetben, különböző erősségekkel-gyengeségekkel, minden munkatársat más motivál, mindenkiből más eszközökkel lehet kihozni a maximumot, és még sorolhatnám. Ezek felismerése és kezelése sok esetben elég nehéz munka, viszont egy-egy munkatárs fejlődése és egyéni sikerei komoly motiváló erő.

Igazgatóként mit vársz el beosztottjaidtól?

Legfőképpen az őszinteséget. Szeretem, hogy ha bármilyen helyzet is adódik, akkor azt őszintén, egyenesen elmondják nekem.

Mire vagy a legbüszkébb, amit elértél, elértetek az eddigi itt eltöltött nyolc éved alatt?

Nem nagyon tudok kiemelni hirtelen semmit. Minden rám bízott területen értem el olyan sikereket, amikre büszke vagyok, viszont ezek legtöbbje csapatmunkában történt, ezért nem kizárólag az én érdemem volt ezek megvalósulása.   

Ha más szakmát, hivatást gyakorolhatnál, mi lenne az?

Nem tudnám elképzelni most bárhol máshol magam. Isteni áldás, hogy azt csinálhatom, amit szeretek, és jól érzem itt magam. Úgy érzem, hogy azt választottam, ami a leginkább passzol hozzám.

Milyennek látod az OCM jövőképét?

A misszióvezető és főigazgató célkitűzéseit alapul véve, úgy látom, hogy folyamatos fejlődés várható a következő években is, ami amúgy is nagyon jellemzi a missziót. Újabb és újabb feladatok, területek felé sodródunk, ami még több tanulást, fejlődést igényel részünkről. Az biztos, hogy nem fogunk unatkozni továbbra sem.

Durkó Szabolcs