Ilyen volt Szent István ünnepe Békésen


Augusztus 20-án egész nap változatos programok várták az érdeklődőket Békésen.

A délelőtti órákban a Kecskeméti Gábor Kulturális Központ adott otthont a városi ünnepségnek. Kálmán Tibor polgármester úr ünnepi köszöntőjében elmondta, hogy az új kenyér összeköt minket a múltunkkal, őseinkkel és Szent István király volt az, aki országunk alapjait megszilárdította; majd Szeverényi Barnabás tolmácsolásában Tűz Tamás: Szent István király című versét hallgathattuk meg.
Ezt követően az egyházak képviselői mondtak imát és szentelték meg az új kenyeret, valamint a Testvérvárosok kenyerét. A Római Katolikus Egyház képviseletében Dr. Esiobu Anayo Augustus plébános úr, a Baptista Gyülekezet képviseletében Bócsa Roland lelkészgyakornok úr, a Református Egyház képviseletében Katona Gyula esperes úr tartotta meg a szertartást.
Az ünnepi műsor folytatásaként a Békési Hagyományőrző Dalkör adott elő palóc Szent István énekeket és békési népdalokat, majd a Belencéres Néptáncegyüttes Tömör Gömör című összeállítását láthattuk. Az ünnepi műsor során a Békés Városi Ifjúsági Fúvószenekar működött közre.

A nap folyamán a testvérvárosok kenyerét is megvásárolhatták az érdeklődők.
A testvérvárosok kenyere mozgalom helyi lakosok, civilek, vállalkozók kezdeményezésére indult 8 évvel ezelőtt. Célja az erdélyi testvértelepülésünkön működő, gyergyószentmiklósi Szent Anna árvaház lakóinak megsegítése.

A nap folyamán további programok is várták az érdeklődőket. 11 órától Békési Termék Szakmai Fórummal délután pedig klímatudatos figyelemfelhívó programokkal folytatódott a rendezvény a Fenntartható Térségért Alapítvány szervezésében.
A napot az V. Békés Megyei Ki-Mit-Tud? tehetségkutató verseny döntőjével zártuk, amelyen 13 tehetség mérte össze tudását.

Köszönjük a Csapó pékségnek az új kenyér felajánlását.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!