Madzagfalvi solymászbemutató


A sok éves hagyományokat követve, az idei Madzagfalvi Családi Napokból sem szerettük volna kihagyni a nagy népszerűségnek örvendő, kisállatokat felvonultató programjainkat, sőt, ez alkalommal még egy különleges bemutatóval is szeretnénk az állatbarátoknak kedveskedni.
2020. szeptember 11-én (péntek) 17:00 órától ugyanis egy látványos solymászbemutatóra kerül majd sor a békési Erzsébet-ligetben a Gyulai Vár solymászainak jóvoltából.
A solymászat kultúráját a honfoglaló magyarság hozta magával Európába. Ennek az ezeréves múltra visszatekintő ősi vadászati formának állít emléket számos mondánk, helységnevünk, uralkodói ábrázolásaink és régészeti leleteink is.
A kivételesen gazdag múltnak és a mai napig köztünk élő hazai solymászoknak köszönhetően az UNESCO a szellemi kulturális örökség listájára emelte a magyar solymászat hagyományát, mint élő emberi örökséget.
A bemutató alatt előadást hallhatnak az ősi vadászati módról, a solymászatról, testközelből élvezhetik a ragadozómadarak röpmunkáját és lehetőség lesz arra, hogy az érdeklődök kesztyűre hívhassák a madarakat.

A program támogatói: NIKOSZOLG Bt. (Rusznák Marianna, Hagymási Ferenc) és a Békési Fiatalokért Egyesület


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!