Bemutatkoznak új munkatársaink (2. rész)


Pikó Petra szeptembertől angol nyelvet és történelmet tanít a Szegedi Kis István Református Gimnázium, Technikum, Általános Iskola, Óvoda és Kollégium általános iskolai és középiskolai tagozatán. Az ő bemutatkozását olvashatjuk.

A fiatal hölgy kamuti lakos születésétől fogva. Általános iskolába Békéscsabán a Petőfi utcára járt, innen kilencedikben az evangélikus gimnáziumba váltott, ahol nyelvi előkészítős osztályba járt. Ekkor már tudta, hogy pedagógus szeretne lenni. Elsősorban középiskolai tanár akart lenni, de most úgy alakult, hogy általános iskolai osztályokban is kipróbálhatja magát. Az érettségi után a Szegedi Tudományegyetem angol-történelem szakán tanult. A szakválasztással kapcsolatban elmondta: a történelmet mindig szerette, kedvenc korszaka második világháborútól napjainkig terjedő időszak. Angolt negyedikes kora óta tanul, a kultúra és a nyelv szeretete miatt választotta ezt a szakot. Elmondta, hogy nagy hiány van bizonyos szakokon, így az egyetemisták már a tanulmányaik alatt kapnak ajánlatokat.

Mivel ő Kamuton él és ott is szeretne családot alapítani, örömmel elfogadta a békési Refi hívását. Az intézményt onnan ismeri, hogy egyetemi tanítási gyakorlatát itt végezte. A gyerekeket és a kollegákat is megkedvelte, így nem volt kérdés, hogy elvállalja az állást.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!

Cimkék:


pikó petra tanár