Öt békési ellen emeltek vádat az ügyészségen.


A Gyulai Járási Ügyészség nagyobb vagyoni hátrányt okozó üzletszerűen elkövetett költségvetési csalás bűntette és folytatólagosan elkövetett hamis magánokirat felhasználásának vétsége miatt emelt vádat egy 31 éves büntetlen előéletű békési férfival szemben, míg bűntársainak – egy 39 éves és egy 42 éves békési férfinak, valamint két 36 éves békési nőnek – bűnsegélyért kell felelnie.

A 31 éves férfi 2015 februárjától kezdődően békési székhellyel egyéni vállalkozóként előadó-művészeti tevékenységet folytatott, amelyből származó bevételei után általános forgalmi adót kellett volna fizetnie. Ugyanakkor adófizetési kötelezettségének lecsökkentése, kijátszása érdekében bűntársai által kiállított valótlan tartalmú – meg nem valósult gazdasági eseményről kiállított – bizonylatokat, számlákat fogadott be egyéni vállalkozói könyvelésébe, majd azok felhasználásával készítette el az adóbevallásait. Cselekménye révén a Magyar Államot több mint 4 M Ft vagyoni hátrány érte.

 

A járási ügyészség az egyéni vállalkozóval, valamint két társával – a 39 éves férfival és testvérével, az egyik 36 éves nővel – szemben felfüggesztett börtönbüntetés kiszabására tett indítványt. A 42 éves, büntetett előéletű férfival szemben az ügyészség álláspontja szerint végrehajtandó börtönbüntetés indokolt, míg feleségével, a másik 36 éves nővel szemben az ügyészség indítványa pénzbüntetés kiszabására irányult.


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!