info@bekesmatrix.hu +36 (20) 9 351 683 bekesmatrix

Összefoglaló - 2006. március


Mucsi az aszfaltozás minőségéről, szigorú költségvetésről döntött a város, szócsata a választási plakátok helyéről, Gyurcsány Békésre látogatott, országos döntős lett a Hepp diákja fizikából, létszámcsökkentés a hivatalban.

 

Ezerrek dühöngött az országgyűlési választás előtti kampány Békésen is.

Mucsi András, a Magyar Kereszténydemokrata Szövetség békési elnöke sajtótájékoztatóján mondta el, hogy az útaszfaltozások minősége szerinte nem megfelelő a városban. Elfogadhatatlannak nevezte, hogy az új burkolatok még az első telet sem állták ki.

 

A civil és az önkormányzati együttműködés, illetve az uniós pályázati lehetőségek álltak a békési művelődési központban március 18-án megrendezett „Vedd ki a részed! Minden, amit az EU és a civilek egymásért tehetnek” című fórum középpontjában.

— Szigorú, de a város és az intézmények megfelelő működését biztosító költségvetést fogadott el elmúlt ülésén a helyi képviselő-testület — fogalmazott márius közepén megtartott sajtótájékoztatóján Pataki István, Békés akkori polgármestere.

 

Nem kis vita után megegyeztek a Békésen működő pártok arról, hogy miként használhatják a településen a közterületi hirdetőfelületeket. A városban korábban komoly szócsata alakult ki, hogy a politikai szervezetek milyen arányban szerepelhetnek a célra kihelyezett hengereken. A kedden megszületett megállapodás szerint a pártok a hengereket felosztották egymás között. A városközpontban ugyanakkor az önkormányzat szakemberei a nem a kijelölt felületekre kiragasztott propagandaanyagokat leszedték.

Március 26-án Békésen járt Gyurcsány Ferenc, az MSZP miniszterelnök-jelöltje, aki akkor a megsértés politikája helyett a megértés politikáját ígérte a választóknak. Mint mondta, az ország érdekében kezet kell nyújtani egymásnak és össze kell fogni. Később úgy vélekedett, hogy a munkahelyteremtéshez, a növekvő gazdasághoz nem adó- és járulékcsökkentésre, hanem fejlesztésekre és beruházásokra van szükség. Ennek kapcsán leszögezte: ahhoz, hogy Békés megye kitörjön évszázados elzártságából, modernizálni kell a közlekedést.

A Jedlik Ányos fizika versenyen első helyet szerző Milecz Mitykó Richard, a békési Dr. Hepp Ferenc Általános Iskola hetedik osztályos diákja bejutott a Jedlik kategória országos döntőjébe.

A békési önkormányzat a képviselő-testület jóváhagyásával április elsejétől létszámcsökkentést rendelt el. A leépítés elsősorban az iskolákat érintette, a három intézményből hét-hét dolgozót kellett elbocsátani. A település a létszámcsökkentés végrehajtásához költségvetési hozzájárulást igényelt, a pályázati önerőt biztosította.

(X) Reklám


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!