Mestervizsgák a kamaránál – Szolgáltatóipar


Ma már nem elég csak megtanulni a szakma fortélyait, ha valaki mester szeretne lenni, tudásáról számot is kell adnia. Sorozatunkban azokról a mestervizsgákról teszünk említést, amelyeket ebben az évben szerveztünk: kézápoló és körömkozmetikus, speciális lábápoló, kozmetikus, fodrász

A mestercím a szakma magas szintű gyakorlati művelésének hivatalos elismerése. Megszerzése nem csak presztízstöbbletet jelent, de az élet és vagyonbiztonság szempontjából általában veszélyesnek tekinthető szakmákban, a tevékenység önálló gyakorlásának, vállalkozóként történő végzésének kötelező feltétele is.

A mestervizsga célja, hogy a szakember a magasabb szintű szakmai elismertséget jelölő Mester minősítést megszerezze, amely egyben lehetőséget teremt számára, hogy a szakmát tanuló fiatalokkal magasabb színvonalon tudjon foglalkozni. Célja, hogy a szakemberek számára biztosítsa a szakmai fejlődés és egzisztenciális életpálya modell, karrier kialakításának lehetőségét, valamint a tanulóképzéshez és vállalkozásvezetéshez szükséges ismeretek elsajátítását. A szakmai utánpótlás nevelése szempontjából igen nagy jelentőséggel bír a Mester címet viselő szakember, hiszen a korszerű szakmai tudás mellett pedagógiai módszertani ismeretek és vállalkozásvezetési ismeretek birtokában magasabb színvonalon tudja átadni tudását a szakmát tanulóknak.

A mestervizsgáztatásnak Magyarországon évszázados hagyományai vannak. A magasabb szakmai felkészültséget garantáló mestervizsga rendszerét azonban nem csak a tradíciók, hanem a kor követelményei is fontossá teszik. A tudásszint emelését az egyes szakmákban megfigyelhető „szakmai forradalom”, a technika fejlődése és az emelkedő fogyasztói elvárások kényszerítik ki.

 

Lássuk a szolgáltatóipar mestereit!

Kézápoló és körömkozmetikus, speciális lábápoló

A mesterképzés célja, hogy a képzésben résztvevő a szakmai kompetenciáit olyan professzionális szintre emelje, hogy képes legyen szakmája magasabb szintű gyakorlására, vállalkozás nyitására, gazdaságos működtetésére, oktatásra, továbbképzések megtartására, versenyekre való sikeres felkészítésre. A mesterjelölt önképzési-, szakmafejlesztési igényével, megalapozott tudásával eredményesen sajátítsa el és adja tovább a kézápolás és körömkozmetika innovatív eljárásait.

A speciális lábápoló mester kezeléseinek célja a láb egészségének megőrzése, és visszaállítása. A mester bőrelváltozások, körömelváltozások kezelésével, ortopédiai elváltozások tehermentesítésével önállóan, esetenként szakorvosi, gyógyszerészi együttműködéssel, felügyelettel végzi a szolgáltatást. Prevenciós, rehabilitációs, non-invazív kezeléseket végez. Tradicionális, manuális pedikűrös tudáson alapuló kézi, gépi és kombinált technológiák alkalmazásával, konzervatív és innovatív speciális lábápoló szolgáltatásokat nyújt.

CSOMOR VIOLETTA

„Azt tapasztaltam az elmúlt évek folyamán, hogy sokan választják ezt a nagyon szép, kreatív szakmát és a szolgáltatásra egyre nagyobb az igény. A frissen végzett szakemberek szívesen tanulnak a szakmában régebb óta tevékenykedő, nagyobb tudású kollégáktól, mesterektől, amire szükség is van a szakma dinamikus fejlődése miatt.

A mestervizsgával rendelkező kollégákra vagy más szakmában tevékenykedő mesterekre mindig csodálattal néztem fel. Korábban nem is reméltem, hogy valaha én is mester lehetek a szakmámban. 

A mestervizsgával elsősorban önmagamnak akartam bizonyítani, de a  képzésen megtanultam azt is, hogy szakmám fortélyait milyen formában tudom jól átadni a jövőbeli tanulóknak, a hozzám forduló pályakezdő kollégáknak és hogy tudok nehéz helyzeteket megoldani, kezelni.

A párommal, aki burkoló mestervizsgát szerzett, együtt jártunk azokra az oktatásokra, amelyek minden szakmánál ugyanazok. Egy előadásról sem hiányoztunk, ezeket követően mindig megvitattuk az ott hallottakat. A közös tantárgyaknál egyrészt együtt készültünk fel, de külön-külön is tanultunk. Szorítottunk egymás sikeréért, remélve hogy egy kicsit többé válunk ezzel és bízva abban, hogy új lehetőségek is nyílnak számunkra.” 

Kozmetikus

A kozmetikus mestervizsga célja olyan etikus, példamutató kozmetikus mester képzése, aki folyamatos önképzéssel, innovatív szemlélettel, de a bőr-, és szépségápolás szakmai kompetencia határait és az egészség megóvásának elvét mindig betartva továbbépíti a magyar kozmetikus szakma jó hírét, neveli a szakma következő generációját.

 

HIRMANN ANITA

A mestervizsga a legmagasabb szintű hitelesség és professzionalizmus hivatalos bizonyítványa. A mára elszaporodott hangzatosabbnál hangzatosabb tanfolyami jelleggel megszerezhető címek mögött néha valóban húzódik tudományos háttér vagy elismerendő oktatás, de az igazi szakmaiság mérője a hivatalos kamarai mestervizsga megléte. Mesterré válni számomra annyit tesz, hogy szakmai alázatban, hitelt érdemlő módon tanuljam és segítsem a szakmám és azok képviselőit a legjobb tudásom szerint. Hálás vagyok a mesterjelölt csoportnak, ami a hónapok alatt összetartó munkacsapattá, majd barátsággá szerveződött, ettől lett a mestervizsgám egyszerre a belefektetett kemény munka elismerése és kiemelkedő élmény.

Fodrász

A fodrász mesterképzés célja magas szakmai tudással rendelkező mesterek képzése, akik szakmai múltat és az innovatív szakmai tudást megismerve részt tudnak venni a mindennapi szolgáltatásaiban.

 

Fodrász

SZEVERÉNYI DÁNIEL

Családomban már-már hagyomány a fodrász szakma. Nagyapám és legidősebb nagybátyám is fodrászok voltak és mesterem Szeverényi Mihály, az édesapám is ebben a szakmában jeleskedik már több, mint ötven éve. Kisgyermekkorom óta sokat voltam a fodrászatban nála, így nem volt meglepő, amikor bő 11éve elkezdtem tanulni ezt a szakmát. Édesapámnál folyamatos volt a tanulóképzés, így nekem sem volt kérdés, hogy egyszer mesterré szeretnék válni és én is tovább tudjam adni a nálam is fiatalabb generációnak a szakma minden fortélyát. Kiváló felkészítést kaptunk a kollégáimmal Palkóné Zámbó Editnél és apukám is segített, támogatott! Öröm volt végigcsinálni a mesterképzést és jó élményekkel, sokat tanulva folytatom tovább a munkát és bízom benne, hogy jó mestere leszek majd az új generációknak!

 

Gratulálunk a frissen vizsgázott mestereknek, akiknek egy része az Innovációs és Technológiai Minisztérium által 80 %-ban finanszírozott képzésen, mások pedig önköltségen vettek részt a mestervizsgán.

www.bmkik.hu/mesterképzés

 


Kövesd a BékésMátrixot a Facebook-on a legfrissebb békési információkért!